Hetven év után szólalt meg a “néma levente”

Szabó Tamás, a könyv szerkesztője, ifj.dr.Szabó Lajos fia,  a kötettel kapcsolatban elmondta, a mű kiadásának gondolata körülbelül 10 évvel ezelőtt fogalmazódott meg: „A könyv gondolata jó tíz évre vezethető vissza. Én kértem meg édesapát arra, hogy írja le mindig nekem, hogy nézett ki a dédapám, nagyapám, az őseim, akiket nem ismertem. Érdekes történeteket mesélt. Boldoggá tett, érdeklődést keltett bennem. Ahogy olvasgattam a följegyzéseit, megerősödött bennem a gondolat, hogy ki kellene adni, mondtam apunak is, ő azt válaszolta: nem fiam, én ezt nektek írtam. Ez a mondata a könyv címadója is. Később édesapa volt az, aki szorgalmazta azt, hogy a régi dokumentumokat, fényképeket be kell illeszteni az idők során megszületett emlékek közé. Ennek köszönhetően a gyerekkorától ifjúkorán át, egy kerek, egész világ rajzolódott ki. Ahogy készült a visszaemlékezés, Farkas Ferenc tanárúr és édesapám barátja a garázsban megtalálta nagyapámnak a háborús naplóját. Ez még inkább inspirálta apukámat arra, hogy a nagyapai háborús napló mellé, az ő háborús élményeit is megírja részleteiben. 612 oldalas kötet lett a vége, amelynek során kibontakozik az apa és fia múltja” – mondta Szabó Tamás.

Szabó Tamás

Ifj. Szabó Lajos fia arról is beszámolt, hogy a nagyapja háborús naplóját feldolgozó részt kritikai kiadás keretében dolgozták fel, így az olvasó a lábjegyzetekből pontosan tudja, hogy id. Szabó Lajos kiről, miről ír pontosan a naplójában. A párhuzamba állítása a két világháborúnak pedig egy igen különleges eleme a könyvnek, Ifj. Szabó Lajos taglalja is a műben, hogy édesapja sorsa és az ő élete között milyen egyezések vannak. Ilyen többek között az, hogy mind a ketten szovjet fogságba kerültek, megtanultak oroszul és a korábban megszerzett mesterséggel (csizmadia) boldogultak a fogolytáborokban. A másik különleges eleme a kötetnek, hogy noha ifj. Szabó Lajos egy spirálfüzetben vezette második világháborús élményeit, tapasztalatait, amikor lehetőséget kapott a szabadulásra, a barátaival a láger egyik sarkában elégette a naplót, mert nem akarta kockáztatni hazatérését. 70 év után állt neki, hogy újra leírja az egykori napló tartalmát.

„Édesapát a ’90-es években elnevezték néma leventének, ebben az időszakban kezdték el feldolgozni a háborúból visszatérő leventék memoárjait. Ő nem volt hajlandó beszélni, mert vele jó dolgok is történtek a szovjet fogságban. A néma levente titulus rajta maradt, a kötet szerkesztőjeként nagyon örülök, hogy 70 év után megszólalt a néma levente. Csodálatos világ tárul elénk az emlékeiből, sok adat, soha nem publikált fotó és iratanyaggal. Remélem, a jövő történészei sikerrel használják majd fel” – emelte ki Szabó Tamás.

A délutáni könyvbemutató során, miután Szenti Csilla, a Csongrád Megyei Levéltár, Hódmezővásárhelyi Levéltárának igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, dr. Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Új-és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezető docense, a könyv lektora ismertette a kötet tartalmát.

Dr. Marjanucz László

Ismertetőjéből két igen különleges, sok egyezéssel tarkított élettörténet, és egy régi kor rajzolódott ki, amely tele volt megpróbáltatásokkal, s amelyben a túlélés eszköze a tudás, a szerencse és a hit voltak.

Megtudtuk, id. Szabó Lajos 1914 július 30-tól 1917 tavaszáig jegyzett napló anyaga a harci eseményekről is beszámol. A frontra szállítás után egy hónappal id. Szabó Lajos fogolytáborba került, Szibériába vitték. Mesterségbeli tudásának köszönhetően, és mert megtanulta az orosz nyelvet, cipőkészítőként dolgozhatott. Később, Szentpéterváron egy vállalkozó családban csizmadiaként tevékenykedett a családnál. Ezek az emberek voltak azok, akik feltették egy Magyarországra tartó vonatra, mert tudták, hogy jönnek a vörösek. Hazatért, és Vásárhelyen folytatta életét.

20 évvel később fiát, if. Szabó Lajost is elveszik, a II. világháborúba. Mielőtt elvitték, Lajos tanult,érettségizett csizmadiamester volt. Akkoriban a kötelező levente szolgálat miatt a katonai oktatásba is belekóstolt, és 1937 óta tagja a Lövész Egyesületnek. A II. világháborúban besorozták Kecskemétre. A leventék feladata a hadsereg mozgásának segítése volt. Ők nem számítottak aktívan harcoló félnek. A szovjetek elfogták azt a levente századot, amelyben ifj. Szabó Lajos is volt, így a családi sors reinkarnálódott. 1945 májusa és 1947 nyara között hadi fogságban élt, munkatáborban. Dr. Marjanucz László kiemelte, if. Szabó Lajos azért nem vállalkozott a nyilvánosság elé lépni történetével,mert az, amit el tudott mondani, nem hasonlított az addig napvilágot látott fogsággal kapcsolatos élményekre, amelyekre a borzalom, a rettenet, a halálfélelem és halál szavak voltak a legjellemzőbbek. Ő ugyanis emberséges bánásmódot tapasztalt, mert olyan hadnagyok és tisztek vették körül, akik tanultak voltak. Szaktudásával, – csakúgy mint édesapja – jól boldogult, ő is megtanult oroszul. Nyelvtudása és képzettsége közös nyelvet teremtett közte és a fogolytisztek között.  Szabadon kijárhatott a városból, elmehetett engedéllyel moziba, színházba, ugyanakkor a családjától való távollét megviselte a lelkét, erről egyértelműen beszámol emlékezéseiben is. 1947-ben a táborból egy csoport hadifoglyot hazaengedtek, mert a magyar- szovjet viszonyban belpolitikai változások következtek be,választások jöttek, a kommunista párt próbált jobb eredményekkel zárni. Az volt ennek az érdekében az egyik taktikájuk, hogy hazahozzák a foglyokat. A hazatérés után ifj. Szabó Lajos nem volt leszerelt katona,mert ő levente volt. Hazatérése után életét a tanulás és a párválasztás töltötte ki, beiratkozott az egyetem jogi karára és elvégezte. Élete párjára is ekkor talált, Koncz Margit személyében, akivel 1948-tól a nő haláláig együtt éltek, 5 gyermekük született. Ifj. Szabó Lajos felesége miatt tanítói képesítést is szerzett, hogy a munkában is társak legyenek.

A Dr. Marjanucz László által elmondottakat Rácz Attila, a könyv egyes részleteinek felolvasásával a jelenlévők is maguk elé képzelhették azt a világot és lelki állapotot, amelyben apa és fia éltek hadifogságuk idején.

Az est vendégei voltak Babucs Zoltán hadtörténész-muzeológus, és Presztóczki Zoltán, a Szeremlei Társaság titkára is. De a könyvbemutató legkülönlegesebb vendége egyértelműen a 95 éves, ifj. Szabó Lajos volt, akinek köszönhetően egy egyedi művet kaphatott a közönség, s aki 70 év után néma leventéből megszólaló levente lett.

A 95 éves, ifj. Szabó Lajos

A könyvbemutatót követően ünnepi vacsora és zenés este várta a meghívott vendégeket a Cseresnyés Kollégium ebédlőjében, ahol köszöntőt mondott Farkas Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára, a Szabó család barátja.

Farkas Ferenc

Vacsora közben a zenekar eljátszotta ifj. Szabó Lajos kedvenc magyar nótáját. A finom vacsora és a zene mellett könyvdedikálási lehetőség is nyílt a jelenlévők számára.

Az ünnepeltnek húzta a zenekar

Ács Helga

Fotók: Ács Helga, Sz.Viktor