Lassítani a feledés gépezetén…

Egy-egy élettörténet részleteinek felvillantásával idéztük meg a magyar történelem meghatározó eseményét. A Napraforgóban elhangzó bejátszások között találhatóak korábbi interjúk részletei, a Rádió 7 más műsorainak archív anyagai, illetve kifejezetten ehhez a műsorhoz készített beszélgetés is.

Magyarországon az élet a 2. világháborút követően gyökerestül felfordult az élet. Nemcsak a világégés következményeivel, hanem a kommunista hatalomátvétellel és annak minden velejárójával meg kellett küzdenie a kor embereinek. Országszerte ellenállási mozgalmak jöttek létre, amelyek a Rákosi-rendszer szörnyűségei ellen tiltakoztak – megbújva, félve, mégis óriási emberi erőt megmozgatva. Ha ezek az ellenállási mozgalmak nincsenek, talán az 1956-os forradalom sem történik meg soha. A térség egyik meghatározó ellenállói a fehér gárdisták voltak. 1949 és 1950 között szervezkedtek a fiatalok, köztük Rostás János is. Miután felgöngyölítették az ellenállást, az első tárgyalás során majd’ 30 fiatalt ítéltek el. A két vezetőt, Blahó Jánost és Kovács Istvánt halálra ítélték, majd kivégezték. Rostás János életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a márianosztrai fegyházból csak 1959 végén szabadult. Az ítélethozatal idején 21 éves volt. Rostás János 2014-ben hunyt el, de előtte, 2013-ban a Rádió 7 Szőttes műsorának vendége volt.

Rostás János

Rostás Jánost gyerekkori barátja, Mérai Kálmán ismertette meg a Fehér Gárda mozgalommal. Hamar beférkőztek közéjük a spiclik, így elkerülhetetlen volt a bukás. A fiatalok tisztában voltak mindezzel. Akit elfogtak, olyan kínok elé állítottak, hogy vagy elkezdett maga is neveket sorolni, vagy vállalta a halált. Rostás János előtt már többeket letartóztattak. Arra a kérdésre, miért nem menekült el a vidékről, az országból, a sorsa elől, így felelt a 2013-as Szőttesben: „Mert ez a hazám! Itt születtem. És vállalom azt, amit csináltam.”

Arany-Tóth Ferenc

Arany-Tóth Ferenc beírta nevét a magyar történelembe. A Magyar Ellenállási Mozgalom kiemelkedő alakja október 4-én távozott az élők sorából, ám tettei sosem merülnek feledésbe. A Magyar Ellenállási Mozgalom tagjai az elnyomás, a diktatúra ellen emelték fel 1951 és 1955 között a hangjukat, köztük Arany-Tóth Ferenc is. A Mozgalom lebukott tagjait 1955-ben tartóztatták le, és Pestre szállították őket, ahol bíróság elé álltak. A 20 emberből ketten kaptak halálos ítéletet. A többiek, köztük Arany-Tóth Ferenc is, összesen 186 év letöltendőt kaptak. A börtönből 1963-ban szabadultak, és az életüket teljesen elölről kellett kezdeniük. Arany-Tóth Ferenc szakmákat kezdett el tanulni, és mire nyugdíjba ment, 3 szakmunkás vizsgával rendelkezett. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a fiatalokkal is megossza emlékeit, tapasztalatait.

Dr. Kiss Tamás

Az ellenállókat ugyan a hatalom börtönbe vetette, megkínozta, eltiporta, tönkre tette az életüket, de az elnyomás terhe alatt folyamatosan felszínre törtek azok a hangok, amelyek azt kiáltották: elég. 1956 októberében az elégedetlenkedő hangok tetőfokára hágtak. Az október 23-i eseményeket minden magyar ismeri, de azt megelőzően már Szegeden mozgolódni kezdtek a fiatalok. A MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) 1956. október 16-án alakult meg Szegeden, amikor az egyetemisták kimondták a kommunista ifjúsági szövetségből, a DISZ-ből való kiválásukat, az önálló szervezet életre hívását. Október 22-én, a forradalom kitörése előtti napon csatlakoztak a MEFESZ-hez a budapesti, miskolci, pécsi és soproni diákgyűlések. A budapesti nagygyűlés vendége volt a szegedi Kiss Tamás is. Október 23-ára az ország majd minden egyetemének hallgatói csatlakoztak. Vagyis a forradalom szikrája Szegeden, október 16-án lobbant fel.

Czene Ferenc

„1956 annyiféle, ahányan túléltük” – vallja Czene Ferenc, aki maga is az események sűrűjében volt a forradalmi napok idején Budapesten, amelyet követően Amerikában élt egészen a rendszerváltásig. A forradalmár a fegyveres harcokban csak csekély módon, leginkább szervezőként vett részt, de egy alkalommal előfordult, hogy fegyvert fogott, és rálőtt egy szovjet kiskatonára, aki egy mozgó tankon volt. Hogy a kiskatonát eltalálta-e, meghalt-e, Czene Ferenc soha nem tudta meg, de azt gyanítja, halálos sebet ejtett az ellenség egy tagján. Czene Ferenc arról is mesélt, hogyan jutott el Amerikába:

##audio:4996##

Czuczi Győző

Az 1956. október 23-i budapesti események híre vidékre is eljutott, hogy aztán mindenki maga vívja meg a saját forradalmát. A hódmezővásárhelyi Czuczi Győzővel október 18-án beszélgettünk a forradalmi eseményekről. Csak nekünk adott interjút. Czuczi Győző nagyon fiatalon, 18 évesen élte meg az ’56-os eseményeket. A Mérleggyárban dolgozott, amikor a pesti forradalom hírére Hódmezővásárhelyen is mozgolódás támadt. Az Iván-szobor ledöntésénél is ott volt. Két barátja, Katona Jóska és Kállai Öcsi tartott neki bakot, felmászott, és ő akasztotta a ledöntéshez szükséges drótkötelet Iván nyakába. Egy másik nagyon emlékezetes nap számára az volt, amelyiken főnöke, Gácsi László halálos sebet kapott.

##audio:4997##

Czuczi Győző kérdeztük arról is, gyakran eszébe jutnak-e ezek az események, illetve hogyan éltek utána: „A rendszerváltás után gyakran kérdeztek engem is, mint az események ismert résztvevőjét, hogy mi volt, hogy volt. Az addig eltelt negyven évben az ember ezt olyan mélyen magába temette, sose beszéltünk róla. Emiatt, mint por a zongorára, ráült az emlékezetre a feledés. Sok mindent elfelejtettem. Ma már csak mozaikokban emlékszem a legizgalmasabb napokra. Elég sok idő telt el 1956. október 23. és december vége között. Ezalatt mindvégig forradalmi feszültségben élt a lakosság. Mint én magam is, a legtöbb hazafias érzelmű ember a MÚK-ban reménykedett. Márciusban Újra Kezdjük. Én ebben nagyon hittem, hogy márciusban nagy dolgok történnek. Ahogy tudjuk, nem történtek. Sőt, megtörtént az a szomorú esemény is számomra, hogy 1957. május 1-jén már Kádár János ünneplése mellett ünneplése mellett már hatalmas tömeg gyűlt össze, elfeledve néhány hónappal azelőtt még Pesten forradalmárokkal és szovjet katonák holtesteivel voltak tele az utcák. Hogy milyen gyorsan felejt az ember, ez számomra hihetetlen.”

ÉR.