Ők csaltak mosolyt az arcunkra

Az újságírás egy mozgalmas, gyönyörű szakma. Ezért is döntött úgy minden munkatársunk, hogy ezt a hivatást választja. Munkánk során természetesen sokszor találkozunk szomorú hírekkel, balesetekkel, vagy akár olyan témákkal, amik távol állnak tőlünk. Szerencsére azonban sokkal több olyan impulzus ér minket, ami megerősíti bennünk a hitet, hogy érdemes továbbra is azt csinálnunk, ami már-már a szenvedélyünkké vált. Az alábbiakban összeválogattunk pár képet, ami rengeteg pozitív energiával látott el minket az elmúlt héten:
A hétvégi Vásárhelyi Ízök Fezstiválján több olyan fotó is készült, amire még hetek, hónapok múlva is szívesen emlékszünk vissza:
Kérlek, simogass meg!
Köszönöm szépen, nagyon jól esik.
Jujj, de jó, még ölelést is kapok
Kedves gazdim! Kérlek, vigyázz rá, hogy meg ne fázzak!
Ha a közönség nem megy a zongorához, a zongora megy a közönséghez
Vasárnap megnyitották a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlatot, ahol a kiállított műveket közelebbről is meg lehetett ismerni:
Üdvözlöm Önt is az Őszi Tárlaton!
Csütörtökön átadták a hódmezővásárhelyi Magvető utcai óvodát, ahol a gyerekek felhőtlenül élvezik az ovis éveket:
Ahány buborék, annyi köszönet az új óvodáért
Makón pedig több mint 100 nyugdíjas szórakozott együtt, és kiderült, hogy nem csak a 20 éveseké a világ:
A jó magyar pálinkának nincsen párja
Köszönjük ezt a sok szép élményt! Jövő héten ismét érkezünk a Cukifaktorral!
Sz.Viktor