Kazuo Ishiguro kapja az irodalmi Nobel-díjat

Kazuo Ishiguro (Kép forrása: zoom.hu)

A 64 éves Kazuo Ishiguro nevét, mint a 2017-es irodalmi Nobel-díjat kapó szerzőjét Sara Danius, a Svéd Akadémia titkára jelentette be csütörtökön. Szokás szerint fotósok, operatőrök és újságírók tucatja várta a Daniust az akadémia épületében, ahol alig hagytak neki néhány négyzetmétert az ajtó előtt, ahová kiállva, rövid magyarázat után bejelentette Kazuo Ishiguro nevét. Az irodalmi Nobel-díjakat 1901 óta adják át, eddig 113 szerzőt díjaztak, Kazuo Ishiguro a 114. a sorban.

Ishiguro – az akadémia magyarázata alapján – azért kapja a Nobel-díjat, mert nagy érzelmi erővel rendelkező regényeiben feltárta a világgal való kapcsolatunk sokszor megtévesztő érzése alatt meghúzódó óriási mélységeket.

Sara Danius a bejelentést követő rövid interjúban azt mondta, Ishiguro olyan, mintha Jane Austent ötvöznénk Franz Kafkával, hozzáadva egy csipetnyi Marcel Proustot. Danius azt is mondta, szerintem Ishiguro minden könyve gyönyörű. Az egyik kedvencem Az eltemetett óriás, de nagyon szeretem a Napok romjai-t is. Arra a kérdésre, hogy szerinte hogy fogadja majd a világ a Svéd Akadémia döntését, egyszerűen annyit mondott, remélem, boldoggá teszi a világot, hiszen egy csodálatos íróról van szó – mondta Danius.

Illusztráció – Ishiguro könyvei (Fotó forrása: MPR News)

Kazuo Ishiguro Japánban született 1954-ben, és ötéves volt, mikor családja Angliába költözött. A középiskola után járt Észak-Amerikában és Kanadában is, miközben újságíróskodott, és különböző demókkal próbálkozott zenei kiadóknál. Felsőfokú tanulmányait a Canterburyben lévő Kent Egyetemen végezte, ahol angol irodalmat, filozófiát, majd mester képzésben kreatív írást tanult.

Már az egyetem alatt írt, de a zenétől sem távolodott el, több számot és dalszöveget is írt Stacey Kent jazzénekesnek. Első regénye 1982-ben jelent meg, ez volt a nagyon sikeres A dombok halvány képe, amiért mindjárt meg is kapta még abban az évben a Winifred Holtby emlékdíjat. A ’80-as években sorra jöttek (néhány évenként) a további regények: A lebegő világ művésze (1986); a Napok romjai (1989); a The Unconsoled (1995), az Árva korunkban (2000); a Ne engedj el… (2005); és a legutóbbi, Az eltemetett óriás (2015). A Napok romjaiból és a Ne engedj el!-ből is készült filmfeldolgozás. Előbbiben Emma Thompson és Anthony Hopkins, utóbbiban Carey Mulligan, Keira Knightley és Andrew Garfield játszotta a főbb szerepeket.

A Ne engedj el… című film előzetese

Érdekesség, hogy Ishiguro neve csütörtökön nem szerepelt a Ladbrokes fogadóiroda listájának első harminc esélyese között. A legjobb öt csütörtökön a kanadai Margaret Atwood (7/2), a kenyai Ngugi Wa Thiong’o (4/1), a japán Murakami Haruki (5/1), Ko Un (8/1) és a kínai Yan Lianke (8/1) voltak. (Zárójelben a csütörtök déli oddsok.)

A friss Nobel-díjas első reakciójában úgy fogalmazott, hogy “csodálatos és teljesen váratlan ez a hír”. “Egy olyan pillanatban jött ez, amikor a világ bizonytalan az értékeit, a vezetőségét és biztonságát illetően” – fogalmazott Ishiguro. “Remélem, hogy ez a nagy megtiszteltetés, ha csak egy kicsit is, de ösztönözni fogja az erőket a jó és a béke elérésére.”

Ishiguronak elsőként Salman Rushdie író (akit szintén lehetséges Nobel-nyertesként emlegetnek) gratulált elsőként: “Nagy gratuláció régi barátomnak, Ish-nek, akinek a munkáit azóta imádom és csodálom, hogy először olvastam tőle az A Pale View of Hills-t. És még gitáron is játszik és dalokat is ír!”

Forrás: origo.hu, theguardian.com

Kedvcsinálónak álljon itt néhány kedvelt idézet Ishiguro könyveiből. Vigyázat! A válogatás erősen szubjektív…

“Némelyikünknek gyönyörű műemlék jut, ami az élőket mindig emlékezteti majd, miféle gonoszság áldozatai nyugszanak ott alant, másoknak egyszerű, nyers fakereszt, vagy csak jelzőkövek – és vannak, akiknek egykori léte örökre rejtve marad a múlt elsötétült zugaiban. De minden esetben mindannyian az ősidőktől vonuló menet tagjai vagyunk.” (Az eltemetett óriás)

 

“Egyedül akkor, amikor ott álltam, néztem azt a furcsa hulladékot, és éreztem, ahogy a szél átsüvít a sivár földeken, egyedül akkor adtam át magam a képzelődésnek, hisz ez mégis csak Norfolk volt, és én alig pár hete veszítettem el Tommyt. A szemétre gondoltam, az ágakon libegő műanyagra, a kerítésen fennakadt limlomok partvonalára, és félig csukott szemmel az képzeltem, hogy ezen a helyen vetődött partra minden, amit gyerekkorom óta elveszítettem; most itt állok előtte, és ha elég sokáig várok, a földeken túl, a láthatáron megjelenik egy aprócska figura, egyre nagyobb lesz, míg végül felismerem benne Tommyt, és ő integet, talán még oda is kiált nekem. Ennél tovább nem jutott az ábránd, azt nem engedtem, és bár az arcomon folytak a könnyek, nem zokogtam, nem veszítettem el az önuralmamat. Csak vártam egy kicsit, aztán visszafordultam a kocsihoz, és indultam az utamra, bármerre vezessen is.” (Ne engedj el…)

 

“Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.” (Napok romjai)

 

“– Hát volt idő, amikor mi ketten nem ismertük egymást, Axl? Létezett egyáltalán azelőtt? Néha úgy érzem, mi valószínűleg már csecsemőkorunk óta együtt vagyunk.” (Az eltemetett óriás)

 

“Csakhogy zord, könyörtelen világ ez. És láttam egy kislányt, amint lehunyt szemmel magához szorítja a régi, barátságos világot, amelyről a szíve mélyén tudja, hogy nem maradhat fenn, mégis kapaszkodik belé, és könyörög, hogy soha ne engedje el.” (Ne engedj el…)