HLKC: Negyedikek lettek a juniorok

Ahogy felnőtt csapat, úgy a HLKC juniorjai is a Szeged KKSE ellen zárták a szezont. Nyílt sisakos, izgalmas meccsre volt kilátás, hiszen a mérkőzést megelőzően mindkét csapat esélyes volt a dobogóra.
Az első játékrészben igazán egyik csapat sem kerekedett a másik fölé, az előny kiépítésében azonban inkább a vásárhelyiek jeleskedtek. 4 gólra lógtak meg 30 percnyi játékot követően.
Ezt a hátrányt azonban a szegediek a fordulás után le tudták dolgozni, sőt a vezetést is átvették. A gödörből azonban még időben sikerült kimásznia a HLKC-s lányoknak, akik újból átvették az irányítást, majd remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően meg sem álltak a győzelemig. 4 gólos vásárhelyi siker lett a vége.
Ez azonban, mint végül kiderült mégsem volt elég a bronzérem megszerzéséhez. A HLKC és a Pénzügyőr SE fiataljai azonos mennyiségű pontot gyűjtöttek, az egymás elleni jobb eredmények alapján azonban a fővárosiak kaparintották meg az érmeket.
A vásárhelyi juniorok első NB I/B-s szezonjukban a negyedik helyet szerezték meg.
NBI/B Keleti csoport
Női junior kézilabda bajnokság – 26. forduló
2017. május 18., 16.30, Balogh Imsi spcs.- 160 néző
Hódmezővásárhelyi LKC – PC Trade Szeged KKSE 32-28 (15-11)
Játékvezetők: Száva Flórián, Szegedi Zsolt
HLKC: Áncsán – Sajtos 6, Klemm 8, Földesi 4, Blaskovics 4, Bálint 2, Becsei 6, Cs: Nagy (k), Szabó 2, Kandó, Kis, Besenyi, Molnár, Balog, Szöllősi
Kis Márk vezetőedző: “Színvonalas, nagy iramú mérkőzésen igazi rangadón sikerült győzelmet aratnunk! Fantasztikusak voltak a lányok, köszönöm Nekik a szezonzáró mérkőzésen nyújtott teljesítményt!”
szcs
Fotó: hlkc.hu