A nyár közepére újul meg a parkoló

Mint arról többször beszámoltunk, a tavalyi év végén a Magyar Kormány úgy döntött, hogy 2,5 milliárd forinttal támogatja Hódmezővásárhelyt. Ebből több fejlesztést is megvalósít a város.
Ide tartozik például a piac és a stadion parkolójának rekonstrukciója. Fekete Ferenc önkormányzati képviselő, sporttanácsnok portálunknak elmondta, a mintegy 2500 négyzetméteres területen díszkő burkolatot helyeznek el, valamint megoldják a csapadékvíz-elvezetést is.
A kivitelezést a Dél-Vízép Kft. végzi . A beruházás július közepére ér véget.
Megyeri József