Kérdezzék meg a lakosságot az új könyvtárról!

A nyár végén indul a keleti elkerülő építése
– Susánban is megkezdődött az idei kátyúzás előkészítése – ismertette a fórum elején Bálint Gabriella. A képviselő elmondta, tavaly 60 tonnányi aszfaltot használtak fel erre a célra a városban. Szó esett arról is, hogy reményteli időszak következik, ugyanis a körzetben megújul a Tornyai utcai Óvoda, az orvosi rendelő, valamint az idősek otthona is.
– A város folyamatosan tervezi a keleti elkerülő út építését, ami a kutasi utat és az Ipari Parkot köti majd össze. Ez jelentősen érinti Susánt is, ugyanis jóval kisebb lesz az átmenő forgalom – erről már Hegedűs Zoltán alpolgármester tájékoztatott. A 3,2 kilométeres keleti elkerülő 1,8 milliárd forintból valósul meg, a munkálatok augusztus végén, szeptember elején kezdődnek meg.
Hamarosan felülvizsgálják az adókérdést
A fórumon többen az idei évtől 30-50 százalékkal megemelkedett ingatlanadó miatt szólaltak fel. Közéjük tartozott Hódi András is, aki szerint, ha valaki rendben tartja a lakókörnyezetét, az fizessen kevesebbet. Lázár János válaszolt: 2011 óta nem emeltek az adón a városban, és 2021-ig biztosra mondható, hogy nem is terveznek növelést. – A mostani módosítás helyett évente pár százalékot kellett volna emelni. Az első részletet március 15-ig még kötelező befizetni, ezt követően a képviselő-testület felülvizsgálja a rendeletet. A többi negyedévet feltehetően már nem a jelenlegi határozat alapján kell teljesíteni – fejtette ki a miniszter.
A lakosok részéről az is felmerült, hogy egy bizonyos életkor után ne kelljen ingatlanadót fizetni. Lázár János úgy véli, megvizsgálhatják ennek lehetőségét, de akkor a fiataloknak lényegesen megemelkednek a terhek, ugyanis a várost az adóbevételekből tartják fent. Más településeken kommunális adót fizetnek, ami meghatározott összeg, nem az ingatlan nagysága alapján állapítják meg. Ennek hátránya, hogy egy szegényebb és egy gazdagabb személy is ugyanannyit fizet.
Ne legyen Vásárhelyen sáros utca!
A településen két útszakasz még nem aszfaltozott. Egyik a Jókai és a Vámház utca közötti szervízút, a másik egy köz a Simonyi utcán. Előbbi aszfaltozását idénre tervezték, mintegy 50 millió forintból. Utóbbira árajánlatot kér az önkormányzat. – Elvi kérdés, hogy ne legyen sáros utca a városban – jegyezte meg az országgyűlési képviselő.
Hol legyen az új könyvtár?
Korábban beszámoltunk, hogy új, a mai követelményeknek megfelelő könyvtár épül Vásárhelyen. A tervek szerint az intézménynek a Kossuth tér adna otthont. A fórumon felmerült, hogy ne a főteret építsék be teljesen, hanem keressenek más helyszínt. Lázár azt javasolta az önkormányzatnak, kérje ki a lakosság véleményét az ügyben.
Utak, szemét
Fábián Judit arra panaszkodott, hogy a Ferencz utca egyik végén szemétkupacokat helyeznek el. – Az utóbbi egy hónapban a közfoglalkoztatottak folyamatosan járják a várost, hogy összeszedjék a hulladékot. Eddig 550 zsákkal gyűjtöttek össze a településen és annak határában – érkezett a váalsz.
Labozár Pál szerint a kerékpárosoknak balesetveszélyes a közlekedés a Vámház utcán. Megoldásként táblákat helyezni ki az útszakaszra, ahol a rendőrök ismét mérik majd az autósok sebességét.
A laktanyánál lévő körforgalmat össze kellene kötni a Síp utcával, ez jelentősen megkönnyítené az újvárosiak és a susániak közlekedését – javasolták a fórumon. Lázár válaszolt: mindkét út a Közútkezelő tulajdonában van, így elsőként engedélyt kellene kérni a beruházáshoz. A felvetést akkor vizsgálják meg, amikor már elkészül az északi és a keleti elkerülő is.
Megyeri József