A jövő szakemberei versenyeznek a kamarában

A megyei elődöntőket követően szakmánkénti válogatókra kerül sor. A 2016/2017-es tanévben az SZKTV és az OSZTV országos döntőjét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Sztár Fesztiválon tartja meg április 24-én és 25-én Budapesten. Horváth Gábor, megyei gazdasági önkormányzat képzési igazgatója elmondta: a megmérettetés célja a magyar szakképzés színvonalának további emelése, a szakképzés eredményeinek széles körű bemutatása, és verseny szervezése a szakképzésben részt vevő tehetséges tanulóknak. Emellett a „fizikai szakmák” társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása, népszerűsítése, ezáltal a pályaorientáció erősítése is cél. Hozzátette: A diákok tudását életszerű, gyakorlatorientált feladatsorokkal mérik.
A megye diákjai hagyományosan jól szerepelnek a szakmai versenyeken. Nem volt ez másképp 2016-ban sem, hiszen a 13 Csongrád megyei fiatal 5 első, 1 második és 3 harmadik helyezést ért el. A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV) az asztalosok között Sipos Norbert (Szegedi SZC József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája) harmadik; a festő-mázoló-tapétázók között Ambrus Norbert Sándor (Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolája) első; a központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelők között Balog Viktor Bence (Szegedi SZC Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskolája) első; női szabó szakmában Böjtös András Szilveszter (Szegedi SZC Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskolája) első; míg a pincéreknél Kiss Marietta (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakképző Iskolája) harmadik lett.
Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen pedig az automatikai technikusok között Virág Dominik (Szegedi SZC Déri Miksa Szakképző Iskolája) második helyezést; a faipari technikusok között Czeglédi Sándor (Hódmezővásárhelyi SZC Sághy Mihály Szakképző Iskolája) harmadik helyezést ért el. Az Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető szakmában első lett Korda Máté (Szegedi SZC Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolája és Szakiskolája), a mechatronikai technikusoknál pedig Domján Attila (Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola) végzett az élen.
A projekt a Nemzetgazdálkodási Minisztérium finanszírozásában valósul meg, a Nemzeti Foglalkoztatási Alaprész terhére.
Forrás és fotók:
CSMKIK