Hangosan szólt a népdal Vásárhelyen

A népdalkörök évente szoktak találkozót rendezni. Ez alkalommal a Gazdasági Egyesület Aranykalász népdalköre szervezte ezt meg, ahova azokat hívták meg, akikkel szoros barátságot ápolnak.

A szombati napon érkeztek Mindszentről, Bordányból, Marosleléről, Földeákról, és Hódmezővásárhelyről. Ez azt jelenti, hogy 120-130 ember gyűlt össze, hogy együtt énekeljenek, és jól érezzék magukat. A programot az Árendás Néptánccsoport színesítette.

„A népdalkörünk már a 16. évébe lépett, 2000-től tanulunk népdalokat és nagyon szívesen lépünk fel ilyen alkalmakkor. Színesre terveztük ezt a délutánt, volt tánc, citera muzsika, és minden ami szem szájnak ingere.” – mondta el Győri Sára, az Aranykalász népdalkör vezetője.

Minden csoportnak 8-10 perces műsora volt, a fellépések után pedig finom gulyással vendégelték meg az egybegyűlteket.

Sz.Viktor

