Pécz Zoltán: rácsok és festmények

Ennél átlagosabb, hogy úgy mondjam, unalmasabb mondatokkal talán már nem is lehetne egy kiállítást felvezetni. Ám ha azt is elárulom, hogy a kiállítás fő támogatója a Szegedi Fegyház és Börtön, talán már többen is felkapják a fejüket. Festőművészet és fegyház? Igen: bármennyire is hihetetlen sokak számára, a Csillag börtön (mert ugye ez a Szegedi Fegyház és Börtön országszerte ismert, használt neve…) már évtizedek óta mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csak szigorát félő emberek „raktáraként” működjön, ne csak büntessen és elrettentsen.

A Csillag – dacára annak, hogy az ország legveszélyesebb bűnözőit zárják a falai közé – olyan intézmény, ahol (természetesen a szuper biztonságos őrzés mellett) a fő hangsúlyt a fogvatartottak nevelésére igyekeznek fordítani. Ennek érdekében már a rendszerváltozás után különféle szakkörök indultak a börtönben. Aki akar, kosárfonással foglalkozhat, mást az üvegfestést rejtelmeibe vezetnek be, netán rajzolást, festészetet tanulhat képzőművészek irányítása mellett. Ma már működik fazekas- és sajtószakkör is, míg a börtönzenekar vagy színjátszók előadásai különleges programok nem csupán az elítéltek, hanem a falon kívül élők számára is.

A nevelés fontosságát hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján Tikász Sándor büntetés-végrehajtási dandártábornok is. Szólt arról, hogy az ország egyik legnagyobb fegyházában minden harmadik elítélt foglalkozik valamilyen alkotótevékenységgel. Az elmúlt években több helyi, hazai és nemzetközi pályázatnak és kiállításnak köszönhető, hogy művészi alkotások születtek. Az elítéltek által készített és ingyen felajánlott művek egyébként már több  gyermek- és egészségügyi intézmény irodáit, betegszobáit is díszítik.

Tegyük hozzá: Pécz Zoltán a „börtönművészek” sorában is különleges helyet foglal el. Az emberölésért életfogytiglan, minimum 23 év fegyházra ítélt férfiról a Csillagba kerülése után senki nem gondolta, hogy egyszer a világ számos táján elismeréssel fogadják alkotásait. A kezdetben nehezen kezelhető rabot éppen a festészet, az alkotás lehetősége formálta át annyira, hogy nevét halva ma már ezerszer inkább az alkotó tehetség, mintsem a bűnöző jut azok eszébe, akik ismerik új személyiségét, gondolkodásmódját. Ezt tanúsíthatom jómagam is, hiszen hosszú évek óta figyelemmel kísértem életének alakulását. Míg korábban szinte az egész világra haragudott Pécz, ma már így fogalmaz: a festészettől egy teljesen új életet kaptam, nem valami ellen, hanem valamiért élem a hétköznapjaimat.

Pécz Zoltán a rácsok mögött töltött 21 év alatt érett művésszé vált, olyan alkotó, aki kipróbált szinte minden stílusirányzatot és technikát, míg rátalált teljesen egyéni, különleges látásmódjára – hangsúlyozta Szász József festőművész a kiállítás megnyitóján, ahol egyébként ott volt maga az alkotó is. Igaz, a törvények értelmében még közel két éve van hátra a feltételes szabadságra bocsátásig, de a börtön vezetése lehetőséget biztosított számára, hogy szabadon mozoghasson a szabadok világában, még ha csak egy egyetemi intézmény keretei között is.

Pécz Zoltán ugyanis nem fog megszökni. Hova is szökne? Ő már megtalálta saját világát, egy olyan világot, ami nem csupán számára ad örömet.

– Öröm és persze megnyugvás azoknak is – mondta mellettem egy hölgy, miközben a festményeket néztük – akik, éppen az ő példáján keresztül bizonyítva látják: egy ember, kövessen el bármit, letöltve a rá kiszabott súlyos büntetést, új emberként léphet ki egy fegyház rácsai mögül.

Bátyi Zoltán