Vidámság a szokatlanul hűvös nyári éjszakában

Az örökzöldekkel nem lehet mellényúlni, hiszen a napokig fülben csengő dallamok, a látványos koreográfia, és az egytől egyig szerethető szereplők mind garancia a sikerre. Réthly Attila rendező is egy ilyen klasszikushoz nyúlt, az Én és a kisöcsém pedig beigazolta a hozzá fűzött reményeket. Adott a történet: az álmodozó Kató férfinak öltözve Velencéig utazik, hogy megleckéztessen egy nőgyűlölő fickót, akit a vőlegényének szántak. Számtalan feldolgozásban tálalták már a sztorit, de az 1934-es ősbemutató óta legismertebb átdolgozása az 1989-es, Maár Gyula rendezte film Eszenyi Enikővel és Mihályi Győzővel a főszerepben. A film akkor belopta magát a nézők szívébe, szinte biztos, hogy a szabadtéri nézőtéren sokan együtt énekelték a színészekkel a jól ismert sorokat: “Én és a kisöcsém, Fütyülünk a nőkre az idén…”.
Az Operettszínház produkciója fontos elemen változtatott Bolba Tamás zenei vezető közreműködésével, aki nagyzenekari hangszereléssel készült a bemutatóra: vérfrissítést alkalmazott Eisemann Mihály számain. A díszlet is inkább musicaleket időzett, semmint operettet. Túri Erzsébet a színpadi nyitóképbe azonnal belerakott mindent, mit csak lehetett: tápszergyár, reklámfilforgatás, óriási babák – akik egyszer-egyszer még felbukkannak az előadás során.
A szegedi szabadtéri színpadán Szinetár Dóra alakítja Kelemen Katót, későbbi Vadász Frigyest. Gesztusaival és hanghordozásával is játszik, vidáman lubickol a nadrágszerepben, aminek minden mozdulatát élvezi. A tánc nagyon jól áll neki, férfias mozdulatokra is képes, tényleg fiús lány – ahogyan azt a színpadbéli apja is megadta róla személyleírás gyanánt. Partnere Dolhai Attila, a pimasz milliomos nőgyűlölő, aki nem képes és nem is akar a vörös rúzs mögé látni, ez nem felejti el dalba önteni sem. Kezdetben örül, hogy Frigyes személyében egy hozzá hasonló gondolkodású fiúra talál, később azonban nincs ínyére, hogy az álruhás Kató keresztbe akar tenni neki.
A gógyifelügyelők: Homonnay Zsolt és Peller Károly. Csetlő-botló nyomozók, akik a legtöbb vidámságot adják a történethez. Többször is kitekintenek a nézőkre, de ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy az első sorokban ülők készüljenek fel egy jókora meglepetésre. A két színész nemcsak jól érzi magát, annyira összhangban vannak már, hogy a színpadon egymástól távol is képesek egymás tükörképeként mozogni.
Janza Kata és Szendy Szilvi a szerelemre éhes hajadonok. Előbbi egy egyszerű, 40-es éveit taposó idegenvezető, ami szerinte nőként egyet jelent a halállal. Szilvi egy fiatal, a férjhezmenetel gondolatával játszó lány, akire kalandos külföldi útján talál rá a szerelem – még ha ehhez kicsit rá is kellett akaszkodnia kiszemeltjére. Üde színfoltja az operettnek a Zolestyák szerepében felbukkanó Jordán Tamás. A balfácán öregúr, aki inkognitóban, nőnek öltözve nyomoz Dr. Vas és Dr. Sas “megbízásából” Kelemen Kató után.
Forrás és fotó: szegedma.hu