Így szurkolt Vásárhely!

Gólokból pedig nem volt hiány: összesen hat született, ebből hármat a magyarok rúgtak.

Külön öröm volt, hogy a portugálok végig futottak az eredmény után, egyszer sem vezettek, csak kiegyenlíteni tudtak.

Hódmezővásárhely kivette a részét a szurkolásból, rengetegen, több százan gyűltek össze a sétálóutcán, ki állva, ki ülve követte, szurkolta végig az eseményeket.

Az összes magyar gólt vad éljenzés fogadta, illetve a meccs előre haladtával egyre többet hangzott fel a Ria-Ria-Hungária rugmus is.

Csoportelsőként vághatunk neki a nyolcaddöntőnek. Hajrá magyarok!

Így örült Vásárhely egy gólnak:
ÉR.
Fotók: Sz. Viktor, Herczeg Sándor, ÉR.

