A nyári szünet illata, érzése

Egy egész tanévet átívelően zajlottak – az évszakokhoz kapcsolódó – programok a Liszt iskolában, ahol mindig egy-egy osztály vállalta magára a főszervezői feladatokat. Ezúttal a másodikosokon volt a sor, és (mi más) a VAKÁCIÓ köré épültek a játékos feladatok.

Volt lehetőség kézműveskedésre,

kalózzá lenni, hogy a csatahajót elsüllyesszék,

vadásszá, hogy a vadakat elejtsék,

sárkányölő herceggé, hercegnővé, hogy az Üveghegy tetejéről leügyeskedjék a tűzokádó fenevadakat,

vagy szelíd biciklistává avanzsálni – a rendőrség tanácsai mellett – az ügyességi pályán.

És számos más egyéb izgalmasság közepette lehetett hangolódni a kérlelhetetlenül (de minek is ellenkeznénk) közeledő nyárra.

A projektek a szórakozás mellett a játszva tanulást is segítették, erről Forrainé Kószó Györgyi, az iskola igazgatója beszélt tudósítónknak:
##audio:2941##
Most még hangos jókedv töltötte meg az iskolát és környékét a víz, a közlekedés, környezettudatosság jegyében, azonban a nyári szünet illata, érzése is belebegte a gyermeki örömöket.
G.
További fotók:

