Márciusban folytatódnak a földárverések

Az első körben, 2016. március 1-4. napjáig az a 42 földterület, összesen 779,7165 ha kerül kalapács alá, melyek nem találtak gazdára a 2015-ös árveréseken. Majd a második körben, 2016. március 16-18. napjáig 25 új, összesen 547,8115 ha földterület. A márciusi árveréseken összesen 1327,5280 ha állami földterület kerül meghirdetésre, az árveréseken Tolna megye mind a hat járása érintett.
A tolna megyei kormánymegbízott elmondta, hogy a márciusi árverések továbbra is a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárd, Tormay Béla u. 18. szám alatt található előadótermében kerülnek megrendezésre. Az árverésen való részvétel feltételei nem változtak, a lebonyolítás rendje is csupán annyiban, hogy az árverezések nem óránkénti beosztással kerülnek lebonyolításra, mint 2015. évben, hanem 8.00-tól kezdődik a regisztráció, mindenkinek 8:00 és 9:00 között, de legkésőbb az adott földrészlet árverésének megkezdésének időpontjáig a regisztrációját le kell zárni. Az árverések 9:00-tól egymást követően a hirdetmény szerinti sorszám alapján folyamatosan kerülnek lebonyolításra.
Az árveréseken való részvétel feltételeiről, és az árverési hirdetményekről itt tájékozódhatnak az érdeklődő gazdák.
Forrás: Tolna Megyei Kormányhivatal
Címkék:
agrár