Új kötettel jelentkezett a léthimnusz költője

A magyarság szeretete, a magyar ember, a magyar jellem és elsősorban a magyar nyelv az, ami kapocsként szolgál az öt ciklusból álló, számos témát (a tájversektől a filozofikus költeményekig) feldolgozó kötet poémái között.

Szenti Ferenc költészetét a művészi tömörség jellemzi leginkább, mint mondta, nem szereti a jelzőket, mert azok csak félrevezetik az olvasót. A rímek sem barátai a szerzőnek, aki csengés-bongást vár olvasás közben, az kapcsolja be a rádiót egy kis zene miatt, miközben a kötetet lapozgatja.

Hogy akkor kinek való a léthimnusz költőjének (a könyv végén található tanulmány szerzője, Simon Ferenc nevezi így Szenti Ferencet) műve: versszerető, igaz magyar embereknek.

A kötetet 2016. január végén mutatják be a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. Kedvcsinálónak pedig álljon itt az Utak élén álló költemény, amely egyszerre kezdet és összegzés is, amiből a többi vers kibomlik:

Téli tűnődő

Az élet haláltáncában szép volt a tánc,

az a rövid, ejtő-megejtő ifjúság.

Bár látható – és láthatatlan – bilincsbe

verve voltunk, mégis mosolyogtunk.

És később is, néha, ha gondunk engedett…,

álmainkat öltöztettük kicsi díszbe,

s betöltöttünk kedvünkkel minden szegletet,

amerre jártunk a széles nagyvilágban:

a körtvélyesi gáttól Mártély vizéig,

ahonnan az egész világra kiláttunk

szemünk rostélya mögül. S mint cikkanó

madár a kalickából, lelkünk fölrepült

minden ágig, templom tornyáig – az Égbe

fel, onnan néztünk le a lányok szemébe,

és lestük, hogy szívükbe’ szerelem ég-e

már irántunk, értünk, mert ez volt a létünk

szebbik része – nekem a szép Emese –

A másik: a költészet, zene – barátság …

A halhatatlanság – s nem a halállal –

törődve jóság és Igazság volt jelünk.

Mindezekért a pokolba is elmegyünk,

ígértük, szemben a rosszal, soha háttal,

de hátnak hátat, miként Hunor és Magyar!

Most nézek, lenézek az ősz üstökökre,

és e tájon valami vérig fölkavar…

Szenti Ferenc

ÉR.