Szerelmi vágyak sejtszinten (is) Szegeden

Függöny fel. És csillár le. Az világítja be a komor színpadteret. Két alak járja vesztett táncát. Az olasz Enrico Morelli koreografálta Moderato Cantabile a rideg valóságot nyújtja felénk a zene és a tánc eszköznyelvén keresztül. Csupasz falak között ténfergő alakok, lárvaarcú szereplők, ha van is érzelem, elrejtve, elfojtva, hogy aztán kitörjön, célt talán sosem érve. A zene és a tánc harmóniában forr össze: mindössze ennyi megnyugtató dolog jut nekünk, hisz maga a mondanivaló nem sok jót ígér. A kommunikációra való képtelenség bénult kockavalóságában verdeső, raboskodó számkivetettek csak keringenek, köröznek a világban, mint a molylepkék a csillár körül…

Függöny le. Majd fel. És már egy egészen más világba csöppenünk – Catulli Carmina. Fehér és vörös, férfi és nő – mi más lehetne tehát a téma, mint a szerelem, jobban mondva a megtermékenyülés. Mindezt Juronics Tamás koreográfiájával, Carl Orff zenéjével, Catullus szövegével. Rengeteg humort sikerült a darabba csempészni. Miközben a spermiumok és petesejtek násztáncát csodáljuk, rájövünk, hogy ez is a valóság: a férfi vadászik, udvarol, őrületével körülrajongja a nőt, aki kacérkodik, frivol fondorlataival elbizonytalanítja a másikat, hogy aztán odaadóan fogadja magába. És itt a vég: az új élet hordozójának felemelkedését látjuk utoljára. Függöny le.

ÉR.

Fotók: Tarnavölgyi Photography