A hóhérok nem érték el céljukat! – Galériával!

A történelemkönyvek lapjain sokszor elidegenedve szemléljük az évtizedek, -századok, netán –ezredek távlatából levont konzekvenciát. Puszta adattá válik az ember, az a pár, akik meghatározói voltak a kornak, vagy éppen a milliók, akik akkor éltek, dolgoztak, haltak – névtelenül.
Egy-egy sorsfordító eseményre azonban jó nagyítóüvegen keresztül visszatekinteni, megállni egy pillanatra, és emlékezni. 1849. október 6-a is egy ilyen esemény. Sorsok dőltek el, vagyis inkább végződtek be. A tizenhárom aradi vértanú mártírhalálával egy korszak végérvényesen lezárult.
– A magyar történelem bővelkedett a szabadságharcokban. Talán a legnagyobb mégis az 1848-as volt, amiben Hódmezővásárhely is jelentős szerepvállalást tett. A hóhérok nem érték el a céljukat a vértanúk kivégzésével, az emberek nem rettentek meg, a környező falvakból több ezren még aznap este elzarándokoltak a vesztőhelyre, hogy leróják tiszteletüket a mártírok előtt – fogalmazott Bálint Gabriella önkormányzati képviselő ünnepi beszédében.
Az ünnepségen Bán Csaba mondott imát és áldást. A református lelkész beszédében feltette a kérdést, mi az, ami a háborúból megmarad. A válasz nagyon egyszerű: a győzők és a legyőzöttek. „Azonban a zsoltáros azt mondja, hogy a háború után ott van az Isten is.” Október 6-án a börtönben ott volt az Isten, ott volt a halálraítéltek hitében, imáikban, amellyel utolsó útjukra készültek.
A beszédek és Nagy Ágnes (Németh László Gimnázium) szavalata után megkoszorúzták a Kossuth téri emlékművet. Majd az ünnepség a Kincses Temetőben folytatódott, ahol a Hősök Kertjében is koszorúkkal emlékeztek a halottakra.
A rendezvényen közreműködött a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara és kommendáns katonái.
ÉR.