Fotókon a valami nagy és rejtélyes, ami térségünkön is áthalad

Megérkezett a magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya, amivel ma találkozhatnak a közlekedők a térségben.
Valami nagy és rejtélyes halad át Makón – közölte Czirbus Gábor a napokban. Az alpolgármester ismertette: ma éjjel a túlméretezett szállítmány az Ószegedi úton érkezik a városba, majd a Révész, a Zrínyi, a Kölcsey és a Szegedi utca érintésével a 43-as számú főútvonalon közlekedik.
A nem mindennapi látványosságról a Magyar Közút is adott ki közleményt. Az állami társaság azt írja: a magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul útnak, rövidesen 750 tonna súlyú, 100 méter hosszúságú, 6 méter szélességű és 5,4 méter magasságú járműszerelvény gördül 2×20 tengelyen a magyar közutakon.

A Marosnémeti hőerőmű megvalósításához szükséges berendezések szállításának tervezését már több mint egy éve kezdték el a Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG német, osztrák, román és magyar szakemberei.
Európa legnagyobb hőerőművéhez egy 380 tonnás generátort szállítanak, amely Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán úsztatták fel a Szeged Tápé réti komp kikötőig. Ezután kezdi meg csaknem 300 kilométeres közúti utazását a célállomásig.
