Foggal-körömmel ragaszkodik a szabadkígyósi kastélyhoz Márki-Zay Péter

A hódmezővásárhelyi önkormányzat sokkal alkalmasabb a Békés vármegyei műemlék üzemeltetésére, mint a MOL vagy az OTP – állítja a polgármester. Márki-Zay Péter továbbra is ragaszkodik a szabadkígyósi kastélyhoz, kerül, amibe kerül!
Hódmezővásárhelynek becsületbeli kötelessége, hogy megszerezze a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt – erről évértékelő beszédében szólt Márki-Zay Péter. A polgármester továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy kastélytulajdonos legyen, s a város működtesse a Békés vármegyei műemlék épületet. Azt is elárulta, annyira fontos számára a kastélypályázat, hogy ha ezzel kapcsolatos egyeztetésre hívják a minisztériumba, akkor „mindent eldobva” rohan Budapestre.
Vásárhely jobb gazdája lenne a kastélynak, mint a MOL vagy az OTP
Márki-Zay az évértékelőjében újra amellett érvelt, hogy Hódmezővásárhely jobb gazdája lenne a szabadkígyósi kastélynak, mint a tőkeerős magáncégek. Mint beszámolt róla, az ezzel kapcsolatos álláspontját már a pályázatot kiíró szaktárcának is előadta.
– Elmondtam nekik, hogy miért jobb egy önkormányzat egy ilyen gyönyörű felújított kastély üzemeltetésére, mint akár egy MOL vagy egy OTP, akik ma sem üzemeltetnek közgyűjteményeket, múzeumokat, akik nem szoktak műemléki épületeket felújítani, akik nem idegenforgalommal foglalkozó szervezetek. Mi mindezt csináljuk. Mi ma is műemlék épületet újítunk fel. Ebben az épületben [a felújított városházán – a szerk.] például esküvőket tartunk, amire például nagy igény lenne egy szabadkígyósi kastélyban. Turizmust szervezünk, kempinget üzemeltetünk, múzeumokat üzemeltetünk
– részletezte.
Úgy fogalmazott: „becsületbeli kötelességünk megtenni mindent”, hogy a szabadkígyósi kastély Hódmezővásárhelyhez kerüljön.
10 milliárdot kellene költeni a felújításra
Korábbi írásainkban bemutattuk: az Építési és Közlekedési Minisztérium számításai szerint
mintegy 8-10 milliárd forintot kellene költeni a következő években a 19. században épült Wenckheim-kastély korszerűsítésére. A jelek szerint Hódmezővásárhely polgármestere mindenképpen bele akar vágni, bármekkora költségekkel is jár a feladat.
A kastély miatt megy a sarcolás és a kiszervezés?
Ennek kapcsán a megyei jogú városban egyre többen vetik fel a kérdést: vajon nem azért emeli-e az önkormányzat drasztikusan a különböző díjtételeket, mert egy Vásárhelytől 70 kilométerre fekvő, Békés vármegyei kastély működtetésére kell majd a pluszpénz? Nagyon úgy tűnik, a vásárhelyiekkel fizettetnék meg Márki-Zay kastélybizniszét, hiszen:
- november 1-jétől mintegy 19 százalékkal növelték a Kovács-Küry Időskorúak Otthona ellátottjainak térítési díját,
- s a gyermekétkeztetés is mintegy 25 százalékkal drágult a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban,
- január 1-jétől 28 százalékkal ugrottak fel a parkolási díjtételek,
- a vállalkozások által fizetett építményadó 17,5, a telekadó 10,5 százalékkal ment feljebb,
- 19 százalékkal lőttek ki a piaci alapon kiadott önkormányzati bérlakásos díjai,
- de a strand szolgáltatásai is 10-20 százalékkal többe kerülnek, mint eddig,
- február 1-jétől pedig 30 százalékkal többet vesznek ki a legnehezebb sorsú polgárok pénztárcájából is a szociális bérlakások díjának növelésével.
Kérdés továbbá, nem azért van-e szükség a mártélyi szálláshelyek (az ifjúsági szálló, a Bodnár Bertalan Természetvédelmi Központ és a nádfedeles panzió) magánkézbe adására, valamint a vásárhelyi strand működtetésének kiszervezésére is, mert az önkormányzat mindenáron forrásokat akar előteremteni a szabadkígyósi kastély üzemeltetéséhez…