Szakértők bevonásával tartott fórumot a Corvin

Folytatódott a Duális Képzési Fórum rendezvénysorozat a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Kollégiumban.
Az évben első alkalommal az iskolával partnerségben álló duális képzőhelyek képviselői személyesen és online is részt vehettek a tájékoztató fórumon, ahol Lengyel Tünde igazgatóhelyettes köszöntötte őket.
Földesi Gábor szakmai igazgatóhelyettes, a Fórum házigazdája, a félévzárással kapcsolatos naplózási és értékelési teendőkről, valamint az aktuális határidőkről adott tájékoztatást a résztvevőknek.
Kovács Kata, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara duális képzési tanácsadója az elszámolással, valamint a szabadság rögzítésével kapcsolatos kérdésekre válaszolt.
A duális képzőhelyekre is vonatkozik az a törvényi előírás, amely szerint a tanulókat ért esetleges bántalmazást, veszélyeztetettséget a tanulókkal kapcsolatban álló felnőttek, oktatók jelezni kötelesek a szociális ellátórendszer, a hatóságok felé. Erről Bálint Gabriella, esélyegyenlőségi szakértő, szaktanácsadó tartott továbbképzést a megjelent duális partnereknek.
A rendezvény a szokásos módon, ágazatonkénti szakmai beszélgetésekkel zárult.