Elődök arcképcsarnokát avatták Makón

Szombaton a múlt nagy alakjai előtt hajtottak fejet a József Attila Múzeumban.
Farkas Éva Erzsébet közösségi oldalán arról számolt be: ünnepélyes keretek között szombaton avatták fel Elődeink arcképcsarnokát.
– Nagyon köszönöm Szikszai Zsuzsanna igazgató asszonynak és a kulturális intézmény valamennyi munkatársának, hogy közösen emlékezhettünk meg azokról, akik egykoron azon dolgoztak, fáradoztak, hogy városunk, közösségünk gazdag múltját felkutassák, rendszerezzék és minél szélesebb körben bemutassák a jelenkor és a jövő generációi számára, a 75 éves múlttal rendelkező múzeum egykori igazgatóiról – fejezte ki háláját a polgármester.

Hozzátette, közülük is kiemelkedik dr. Tóth Ferenc, a legmakaibb makai, akinek köszönhetően megépülhetett a város új múzeuma, megnyílt az Espersit-ház, kibővült a skanzen, valamint több tízezerre nőtt a múzeum gyűjteménye, illetve számos könyvet, tanulmányt írt Makóról, a makaiakról. A 2018-ban elhunyt múzeológusról, polihisztorról születése napján, január 4-én évről évre megemlékeznek, megkoszorúzzák egykori munkahelyének, valamint szülőházának falán található emléktábláit.

– A múltunkra büszkéknek kell lennünk, hiszen őseink alapozták meg egykoron a jelenünket, illetve gondoskodtak arról, hogy jövőnk is legyen – hangsúlyozta Farkas Éva Erzsébet.
Fotók: Farkas Éva Erzsébet hivatalos Facebook-oldala