Sok lehetett a pezsgő Márki-Zaynál: a tavalyi első babát köszöntötte első idei vásárhelyi újszülöttként

A többi okoskodó, össze-vissza poszt közepette a vásárhelyi polgármester ismét egy bődületes marhaságot tett ki saját oldalára. Negyed óráig ország világ-láthatta, aztán hű vazallusának neje jelezte a bakit, és törölték a posztot.
Szívhez szóló, ön(és Berényi-)fényező posztot tervezett Márki-Zay Péter január 4. napjának békés délutánjára, de szerencsétlennek még ez sem jött össze. Az idei első, Vásárhelyen született, vásárhelyi babát akarta köszönteni Facebook-bejegyzésben, fotókkal és kísérőszöveggel. És milyen szépen felfényezte Berényi alpolgármestert, aki „nyomban szolgálatba helyezte magát”, őmaga pedig ajándékokkal megpakolva köszöntötte a kicsit és szüleit.
Csak éppen ez tavaly történt, nem pedig az idén.
Vajon mekkora agykapacitás és értelem kellett mindehhez? A kérdés költői…
A bejegyzés negyed óra alatt is sokakhoz eljutott, lévén kedves hírről lett volna szó, ha el nem b….k.
A poszt alatt az egyik bejegyzésben éppen Berényi Károly felesége írta meg, ő a tavalyi baba, nem pedig az idei. Köszönjük szépen a köz nevében, hogy alpolgármesterné felhívta a széles figyelmet a bődületes bakira! 🙂

Portálunk január 2-án megírta, hogy január 1-én 22:42 perckor született meg Vásárhely idei első babája a vásárhelyi kórházban, sőt még az édesapával is beszéltünk.
A most egy éves Rénának és a minap született Nórának is jó egészséget, sok boldogságot kívánunk!

Megszületett Vásárhely idei első kisbabája!
Szekeres Nóra január elsején látta meg a napvilágot. Szívből gratulálunk!