Ismerkedés az NLG-vel: ez a Szülők Akadémiája

A Németh László Gimnázium és Általános Iskolában december 2-án 17 órai kezdettel került megrendezésre került az első osztályba érkező gyermekek szülei részére a Szülők Akadémiája program, melyet az iskola alsós munkaközösség szervezett.
A rendezvényt az iskola igazgatója, Árva László nyitotta meg, ezt követően bemutatta a leendő elsős tanító párokat. A program egyik célja, hogy a beiskolázandó gyermekek szülei betekintést kaphassanak az iskola életébe, valamint Dr. Bartáné Szentesi Edit gyógypedagógus előadása révén hasznos tanácsokat is kapjanak a szülők az iskolakezdéssel kapcsolatban.
Amíg a felnőttek az előadáson vettek részt, addig a gyermekek három helyszínen barátkozhattak egymással és a tanítókkal, meghallgathatták Sün Balázs történetét, különböző dalokkal, mondókákkal ismerkedhettek meg, illetve többféle játékos- mozgásos feladatot is végezhettek. A kézműves foglalkozások sem maradhattak el, amelyeken a gyerekek nyakláncot fűzhettek, karácsonyi képeket színezhettek, miközben Mikulás és karácsonyi dalokat hallgathattak gitár kísérettel.
A rendezvény folytatása februárban lesz.