Hála adventkor: 14 éve éppen lekéste Edit a vásárhelyi buszt

2010. december 3-án súlyos és tragikus szerencsétlenség történt Hódmezővásárhely határában. Csak egy hajszálon – vagy a gondviselésen? – múlott, hogy nem lett részese a balesetnek egy vásárhelyi hölgy, aki pár perccel előtte tudta meg, másodjára is édesanya lesz.

Advent időszaka az eljövetel, a várakozás időszaka. A hit, a remény, az öröm és a szeretet ünnepe, csakúgy, mint a karácsonyé is. Ebben az időszakban talán még fogékonyabbak és nyitottabbak vagyunk nemcsak a körülüttünk zajló világra, környezetünkre, hanem saját magunkra is. Sokunknak emlékezetes, vagy inkább lélekbeivódóan maradandó emlékeket őriz ezen időszak.

Fájdalom és hála keveredik

Így lehet ezzel Edit is. A vásárhelyi anyuka ilyentájt, főleg mostanában – mint megosztotta velünk is – a fájdalom és a hála emlékezetével gondol vissza a csaknem másfél évtizeddel ezelőtt történtekre.

Szinte napra pontosan 14 évvel ezelőtt, 2010 december 3-án egy súlyos, azóta is sebeket felszakító tragikus esemény történt Vásárhely határában. Nem sokkal dél után a 47-es főúton egy Vásárhelyről Szeged felé közlekedő autó a vizes úton megcsúszva áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a Szegedről Vásárhelyre közlekedő autóbuszba. (A vonalat nem sokkal korábban vette át a Hódmezőtől a Tisza Volán, de még a járatot mindenki Hódmezőnek nevezte ekkor).

Adventi meglepetés

Ezen a buszon utazott volna Edit is, hazafelé tartva. De valamiért, és vallja, ez a valami a gondviselés lehet, éppen lemaradt a buszról.

Edittel nem azért kértük, hogy beszélgessünk, hogy feltépjük a régi tragédia sebeit, hanem hogy a megélt csoda, a remény érzését megosszuk.

– Péntek volt. Péntekenként nem volt órám, mert másoddiplomás képzésre jártam Szegedre, ezen a napon viszont nem volt főiskola se, így a női klinikára mentem. Azért, hogy megbizonyosodjak a sejtésemről – kezdte a történetet Edit.

Nem mentem túl korán, a klinikán is hosszú sor volt, így fél egy után jöttem ki, boldogan, hogy anya leszek

– mesélte. Advent kezdetén pedig mi lehet szebb és örömtelibb annál egy szülőnek, mintsem hogy megtudja, másodszor is édesanya lesz.

Ezt a Jóisten akarta így

Ekkor megszaporázta lépteit, de nem volt elég gyors, így csupán, ha csak pillanatokkal is, de lekéste a szegedi vasútállomás elől induló Hódmező járatot. Ha eléri, vélhetően utolsónak, már csak a busz elejében talált volna, valószínűen csak álló helyet.

Kicsit bosszankodott, majd átment az állomással szembeni pékségbe, melynek nevére még ma is emlékszik. Egy óra elteltével jött a következő járat, arra már felszállt, de szokás szerint az is tele lett.

A busz azonban nem indult el, amikor kellett volna, idézi fel az asszony. Azt hitték, csak a sofőr vár valakit, azért késlekednek. Telt az idő, az utasok elkezdtek nyugtalankodni, ekkor megszólalt a mobilja, valaki telefonált.

Ekkor tudta meg, mivel a hívó már hallotta, mi történt a híd előtt, milyen tragédia érte az eggyel ezelőtti járatot.

Már hazafelé tartott a busz, kerülővel Makó felé, amikor arra gondoltam, hogy ezt a Jóisten így akarta. Hogy ne legyek ott, mert akkor ki tudja, mi történik…

– mondta Edit.

Majd hozzátette, azóta, főleg valamiért az utóbbi időben, egyre távolabb a történésektől, minden évben eszébe jutnak az események. Azt mondja, vannak dolgok, melyeket megérteni, megmagyarázni nem lehet. Elfelejteni sem, beégnek az ember agyába, lelkébe. Mégis hálásnak kell lenni azért, hogy bizonyos események hogyan, milyen hatással lesznek az életünkre.