Mesél a múlt: régi képeslap került elő Székkutason

2011-ben készült először adventi koszorú a településen és ezt nemcsak fotó, de képeslap is őrzi.
Kovácsné Rostás Erzsébet gyűjteményéből került elő ez a képeslap, melyen a 2011-es, első kutasi adventi koszorú látható. Akkoriban a még igencsak népes és aktív Székkutasi Olvasókör és a Kertbarátok köre készítette, díszítette az ünnepi látványosságot és tette ezt másfél évtizeden keresztül – emlékezett vissza Erzsike.
Mára a tagság kisebb létszámmal működik és a sokáig főszerepet vállaló Kovácsné Erzsike, valamint Mihály Ferenc és a közelmúltban elhuny Varga László tevékenységét az új székkutasi egyesület, az Itthon Otthon Székkutason vette át. Idén már ők díszítették a falu központját, természetesen az elődök szakértő felügyelete mellett. Ebben az évben a koszorú gyertyáit is újraöntötték, melyet szintén közösen végeztek.

A első adventi koszorú emlékét nemcsak fotó, de kézzel fogható tárgy, Székkutason kiadott, olvasókörös képeslap is őrzi.
És ilyen az adventi koszorú 2024-ben:
