Vármegyénkbe került az Év Madárbarát Települése díj

Összesen 28 pályázat közül nyert Csongrád.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Madárbarát Települések Országos Szövetsége idén második alkalommal hirdette meg az Év Madárbarát Települése díjat, amelyre 28 pályázat érkezett.
A megmérettetésen olyan önkormányzatok indulhattak, amelyek már tettek lépéseket a madarak és az élővilág sokféleségének védelméért – olvasható az egyesület honlapján.
Az idei nyertes Csongrád, ahol a lakossággal, helyi civil szervezetekkel, polgári természetőrökkel és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen óvják a település természeti értékeit.
Néhány intézkedés az Év Madárbarát Települése díjat 2024-ben elnyerő Csongrádon:
– Folyamatosak a lakosságot bevonó madárvédelmi akciók, az aktuális madárvédelmi teendőkről a helyi TV adásaiban is tájékoztatják a nézőket.
– A településen több mint 200 madárvédelmi eszköz van kihelyezve az etetőktől a gólyafészek-emelőn át a vércseládákig.
– Helyi jelentőségű természetvédelmi területeket létesítettek és gondoskodnak a kezelésükről. Ennek részeként szabályozzák például a mezőgazdasági tevékenységet, ami hatással lehet a védett területre.
– A közeli motocross pályán a gyurgyalagok költési ideje alatt májustól július közepéig tilos motorozni, hogy ne zavarják a madarakat.
– A gyerekeknek van Tiszavirág vetélkedő, Föld-víz-levegő természetismereti verseny, madarak éjszakája, és sokan bekapcsolódnak az Európai Madármegfigyelő Napok nemzetközi akcióba.
– Rendeletet alkottak a zöldterületek és a fásszárú növények védelmének helyi szabályairól.
– A helyi természeti értékek feltárását és biodiverzitás-monitorozását egy ottani civil szervezet végzi polgári természetőrökkel karöltve.
– Méhlegelőt tartanak fenn a beporzó rovarok segítésére.
– Ivartalanítási akciókat szerveznek, hogy csökkentsék a kóbor macskák számát.
Mindenkinek jár a dicséret
– A díjra pályázó minden önkormányzatnak szívből gratulálunk. Bízunk abban, hogy sokan követik majd a példájukat és átveszik a jó gyakorlataikat. Szeretnénk, ha egyre több lenne a természetbarát, fenntartható, élhető település Magyarországon – mondta Halmos Gergő, az MME ügyvezető igazgatója.