Elődöntőbe került mindhárom fiatal vásárhelyi bokszoló

Szombaton már a döntőbe kerülés a tét a vásárhelyi Gurigás Ökölvívó Sportegyesület ifjú titánjainak, akik a pénteki napon is érdekeltek voltak.
November 24-ig tart a junior és ifjúsági magyar ökölvívó bajnokság, ahol a vásárhelyi Gurigás Ökölvívó Sportegyesület három fiatal tehetséget is nevezett. Pénteken 52 kg-ban Gerhát Ádám egyhangú pontozással bizonyult jobbnak ellenfelénél, csakúgy mint az első napon. Tószegi Ferenc ellenfelét a 80 kg-osok harcában a bíró már az első menetben leléptette, számolás után, míg Domján Alex 75 kg-ban szintén már az első menetben győzőtt, ellenfelére, kétszer is rászámoltak. Szombaton mindhárman már az elődöntőben vívnak.