Átbulizta az éjszakát, majd nekiment a busznak (videó)

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tavaly februárban a diszkóból hazafelé tartva elaludt a volán mögött, és balesetet okozott Szegeden.
A vádirat szerint a vádlott 2023. február 12-én éjjel több vidéki szórakozóhelyen járt, majd az átmulatott éjszaka után fáradtan ült a volán mögé, hogy utasával együtt haza hajtson. Szegedre beérve a nő elaludt, ezért egy kereszteződésbe fékezés nélkül, a megengedett sebességet túllépve hajtott be, nem adva meg az elsőbbséget a neki jobbról, féktávon belül érkező autóbusznak sem. A vádlott autójával nekiütközött a busz elejének, amitől a kocsi megperdült és kidöntött egy közlekedési lámpát. Az autóban utasként tartózkodó sértett – aki nem kötötte be magát – az ütközés erejétől kizuhant a járműből és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A járási ügyészség a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.