Konferenciával és kiállítással emlékeznek Szeremlei Sámuelre

A Hódmezővásárhely jeles történetírójának életét bemutató kiállítás november 22-én, pénteken 17 órakor nyílik meg a Tornyai János Múzeumban.
A Hódmezővásárhelyi Református Egyházi Gyűjteményben rendezett tudományos ülésen Szeremlei Sámuel életútja mellett elsősorban egyháztörténeti szempontból mutatják be a szakemberek a református lelkész és történész munkásságát. A tanácskozáson szó esik a többi között az alföldi negyvenyolcasság és kálvinizmus szellemi kapcsolatáról, valamint Szeremlei Sámuel írásainak egyházpolitikai vetületéről is.
A Hódmezővásárhely jeles történetírójának életét bemutató kiállítás november 22-én, pénteken 17 órakor nyílik meg a Tornyai János Múzeumban. A Szeremlei-hagyatékból, archív fotókból és korabeli iratokból, könyvekből válogató kamaratárlatot Marjanucz László ny. egyetemi tanszékvezető nyitja meg, zongorán közreműködik Budai Mária.
A kiállítás 2025. március 30-ig tekinthető meg a vásárhelyi közgyűjtemény bejárati előcsarnokában.
Részletes program
