Helybe viszik a szűréseket

Vércukorszintet, csontsűrűséget és testsúly összetételt is lehet méretni szombaton délelőtt 9 és 12 óra között a vásárhelyi Sutuban, ahol korábban még soha nem volt ilyen alkalom.
– A Tarjáni Olvasókörnek nagyon sok nyugdíjas tagja van. Részükről merült fel az igény, hogy szeretnék, ha helybe tudnánk vinni nekik egészségügyi méréseket, valamint javaslatokat kaphatnának az életmódjukkal kapcsolatban – nyilatkozta a Promenad24-nek Hegedűs Zoltán.
A civil szervezet elnöke hozzátette, megkeresték a helyi EVP-Egészség Fejlesztési Irodát, akik szombaton délelőtt egészségnapra érkeznek az olvasókör épületébe. Segítségükre lesznek a HSZC Eötvös József Technikum egészségügy ágazatán tanuló diákok, akik gyógytea bárral is készülnek.
A rendezvény nyitott, bárkit szívesen látnak. A biztos sorra kerülés és a várakozás elkerülése érdekében azonban érdemes időpontot foglalni.

Borítókép: Illusztráció