A Szent István-iskolában bizonyíthattak, hogy ők forgatják legjobban a tollat (részletes eredményekkel)

Kistérségi helyesírási versenyt tartott az intézmény. 6 iskola 35 tanulója vett részt a megmérettetésen. Mutatjuk az eredményeket is!
„A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola tehetséggondozó munkája a helyesírás terén kimagasló, hiszen alsó tagozatos kollégáink évek óta megrendezik városunk iskolái számára a helyesírási versenyt. Az idei tanévben először, hagyományteremtő szándékkal, a felső tagozat magyaros munkaközössége is csatlakozott ehhez a munkához. Ezért szerveztük meg a Tollforgató Kistérségi Helyesírási Versenyt 5-8. évfolyamosok számára” – tájékoztatta lapunkat az intézmény.

Mint részletezték, a november 13-i versenyen, amelyet a Magyar Nyelv Napján tartottak, 6 iskola 35 tanulója vett részt. Négy kategóriában indultak a versenyzők. Az iskola magyaros munkaközössége által összeállított feladatlapok lehetőséget adtak arra, hogy a gyermekek helyesírási képességeiket megmutathassák.

„Versenyünk vezérgondolata, hogy a helyesírás, vagyis a szavak, a gondolataink helyes leírása jelzi igényességünket és a tiszteletünket mások iránt. Valljuk, hogy a helyesírás olyan, mint a ruha, amiben megjelenünk; mindent elárul rólunk. A versenyzők és kísérő tanáraik visszajelzései alapján szándékunkban áll a versenyt következő tanévekben is megrendezni a magyar nyelv napján” – zárta gondolatait a Szent István-iskola.
TOLLFORGATÓ KISTÉRSÉGI HELYESÍRÁSI VERSENY
5. ÉVFOLYAM
NÉV | ISKOLA | FELKÉSZÍTŐ | PONTSZÁM |
Szőke Kincső Anna | Németh László Gimnázium, Általános Iskola | Nagyné Gábor Petra | I. |
Sós Blanka | Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola | Tembel Laura | II. |
Filo Mira | Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola | Purgel Beáta | III. |
6. ÉVFOLYAM
NÉV | ISKOLA | FELKÉSZÍTŐ | PONTSZÁM |
Mojzes Kristóf | Földeáki Návay Lajos Általános Iskola | Pappné Tóth Ildikó | I. |
Reményi Joakim | Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája | Vincze Éva | II. |
Véber Adél | Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája | Konczosné Nagy Némedi Gabriella | III. |
7. ÉVFOLYAM
NÉV | ISKOLA | FELKÉSZÍTŐ | PONTSZÁM |
Agárdi Dorina | Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola | Baricsa Enikő | I. |
Sós Johanna | Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola | Baricsa Enikő | II. |
Láda Csenge | Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája | Ferenczi-Meszlényi Mónika | III. |
8. ÉVFOLYAM
NÉV | ISKOLA | FELKÉSZÍTŐ | PONTSZÁM |
Dratsay Zsófia | Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola | Gyuritsné Suttai Ágnes | I. |
Szabó Regina | Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája | Ferenczi-Meszlényi Mónika | II. |
Bán Maja | Németh László Gimnázium, Általános Iskola | Békési Péter | III. |