Megjelent a Nevelőszülők Magyarországon című könyv

Megjelent a Nevelőszülők Magyarországon című könyv, amely az ÁGOTA Közösség 2022-ben végzett országos reprezentatív kutatását mutatja be részletesen. A kutatás a családjukból kiemelt gyermekekről gondoskodó nevelőszülőket vizsgálta.
Az ÁGOTA Közösség részét képező ÁGOTA® Alapítvány és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójakét évvel ezelőtt végzett egyedülálló reprezentatív kutatást, amely a családjukból kiemelt gyermekekről gondoskodó nevelőszülőket vizsgálta országos hatókörben. Ma Magyarországon a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok 70 százaléka nevelőszülői családokban él. 2022-ben 5500 fő végezte a nevelőszülői hivatást, közülük 1259 főt választottak ki úgynevezett egyszerű véletlen mintavétellel, őket keresték fel a kérdezőbiztosok.

A kutatás eredményei ma már kézbevehetők, bárki által megismerhetők, ugyanis megjelent a Nevelőszülők Magyarországon című könyv, amely részletesen bemutatja a szociológiai vizsgálatot és annak eredményeit.
– A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató módszertani csoportjának és az ÁGOTA® Alapítvány szakmai kutatásokért felelős szakmamódszertani közösségének hiánypótló kutatása közelebb visz a nevelőszülői rendszer megismeréséhez, valamint a nevelőszülők társadalmát érintő kihívások feltérképezéséhez. Ezzel pedig új ismeretekhez juttatja a szakmát,többek között biztos alapot nyújt ahhoz, hogy a nevelőszülői toborzást új alapokra helyezzük – magyarázta Dr. Kothencz János, a kutatás vezetője, címzetes egyetemi tanár,szociológus, pedagógus, egyben az ÁGOTA Közösség vezetője.
A könyv megjelenésének a célja, hogy minél többen ismerhessék meg a szociológiai vizsgálat eredményeit. Többek között a gyermekvédelem területén tevékenykedő szakemberek, minden fenntartó területi igazgatói, szakmai vezetői, tanácsadói, valamint minden Magyarországon élő nevelőszülő. Továbbá az illetékes gyermekvédelmi és gyámügyi főosztály és az összes gyámhivatal. Emellett a magyarországi egyetemek különböző tanszékei is kapnak a kötetből, így a szociológia, pedagógia, szociálpedagógia, szociális munka vagy a pszichológia és romológia tanszékek.
A Dr. Kothencz János, Dr. Feleky Gábor és Lőrinczi János által jegyzett könyvet az érdeklődők ki is kölcsönözhetik majd, a nagyobb városok könyvtárpolcaira is felkerülnek a példányok.
A korábbi évtizedek kutatási gyakorlatához hasonlóan a mostani publikáció is ingyen hozzáférhető mindenki számára. A Nevelőszülők Magyarországon című könyv elérhető az ÁGOTA® Alapítvány és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató weboldalain