Van, aki már többször is járt a próbaüzemben működő mártélyi múzeumpostán

Máris mindkét funkcióját betölti a csak pár napja és egyelőre csak próbaüzemben működő múzeumposta. A helyiek inkább csekket fizetni járnak, a vidékiek pedig a nem mindennapi környezet, tárgyak és hangulat miatt keresik fel.
A hivatalos és ünnepélyes megnyitóra sem kell már csak egy-két hetet várni, de már fogadja az ügyfeleket és a látogatókat a próbaüzemben nyitvatartó mártélyi múzeumposta-postamúzeum, mely a maga nemében második az országban. A kis tér parkosításán és a középen álló cariol kocsi tetőzetén még dolgoznak, de hamarosan ez a munka is befejeződik, tudtuk meg.

Bent két postai alkalmazott hölgy várja a betérőket. Egy helyi asszony reggel 9 órakor toppant be a helyiségbe, ahová csekket fizetni érkezett. Nevét nem árulta el, mondván akkor egy hónapig róla beszél a falu, de azt elmondta, már többször is járt itt.
Nagyon takaros az épület, jó a kiszolgálás, mindönt el tudok intézni, egyébként mög idehordom a nyugdíjamat
– fejtette ki az asszony.
Megtudtuk, már diákcsoport is látogatta a múzeumot. Az Apátfalváról érkezett gyerekek nyolcas csoportokban, nagyon fegyelmezetten nézték végig a látnivalókat, melyekből akad bőven. Sokan itt láttak először képeslapot, mely mára már kezd kimenni a „divatból”, de Mártélyon olyannyira nem, hogy már megrendelték a saját, retrósított, csak itt értékesített és feladható képeslapkollekciójukat is.
Addig a szemközti faluházban lehet képeslapot venni és feladni. Így tette a minap egy külföldről hazalátogató hölgy is, aki még éppen zárás előtt szaladt át lapot venni, hogy feladja azt majd kijelentette, a gyermekét is biztosan el fogja ide hozni – tudtuk meg.
A kicsiny postahelyiség egyébként nagyon otthonos, meleg, a 70-80, sőt helyenként a 100 évvel ezelőtti postai körülményeket idézi.
A posta tornácán egy kis ablakban egy korabeli tárcsás telefon is helyet kapott, ezt nyitvatartási időben lehet használni. Na nem ám telefonálásra, hanem hallgatózásra. Három humoros rádiókabaré-jelent hallgatható meg Kiss Manyi és Darvas Iván, Csőre Gábor, valamint Szervét Tibor előadásában, természetesen stílusosan postai témában.