Jövőre elkészül Makó új szállodája

Közel 20 százalékos készültségben van a volt rendőrkapitányság épületének átépítése, a teljes belső átalakítás, a gépészeti, elektromos rendszerek kiépítése következik.
Szépen halad az új makói szálloda építése, erről Drenkovics Szilárd számolt be a Promenad24-nek. A felelős tervezővel bejártuk az épületet, közben pedig a tervekről is hallhattunk.
Mint megtudtuk, a tulajdonos, a Dancsi és Társa Kft. már elkészült a külső homlokzattal, a tetőszerkezettel és a szigeteléssel. Jelenleg a belső tervezések, hatósági jóváhagyások folynak.
A leendő szállodában 28 szoba várja majd a vendégeket, ebből nyolc családi, nagyobb alapterülettel. Három lakosztály készül, a legnagyobb, az erkélyes Kapitány 60 négyzetméteres beltérrel csábít. A nevét pedig onnan kapta, hogy a volt városi rendőrkapitány irodája helyén alakítják ki.

Az étterem 90 személy befogadására tervezett, reggeliző helyiséggel, bárral. Ezeken kívül egy üveges szerkezetes télikert is helyet kap a belső udvaron, ahol még 30 fő fogyaszthajta el kávéját, sütijét. A főzőkonyha száznyolcvan adag étel elkészítésére lesz alkalmas.
A Hagymatikum szomszédságában készülő szállodában egy tárgyalót is kialakítanak a földszinten, amit akár bérelni is lehet az elképzelések szerint. Természetesen a szükséges kiszolgáló helyiségek is szerepelnek a tervekben.
Gépészetileg minden elbontanak a régi rendszerekből és teljesen új, huszonegyedik századnak megfelelő légtechnikai rendszert építenek be helyette. A vendégek külön-külön szabályozhatják majd szobáikban a hőmérsékletet.
A remények szerint egy 30-50 kilowattos napelemrendszer biztosítja majd az energiát. Maga az épület A++ energiabesorolású lesz.

A tervezés során azonban törekedtek arra is, hogy a belső kialakításnál az eredeti jellegzetességek ne tűnjenek el teljesen, így a főlépcsőház gyönyörű kovácsoltvas korlátja, valamint a lépcső megmarad.
Idén elkészülnek a tervek, majd jóváhagyás után jövőre kezdődhet a megvalósítás. Ha minden jól megy, jövő év végére elkészül a szálloda.

A Teleki utcán, az épület előtti parkolókat várhatóan felvonulási területté nyilvánítják az építési anyagok mozgatásához, tárolásához. A belső udvar mérete, valamint a kapu is kicsi egy nagy teherautó közlekedéséhez.
Várhatóak kisebb kellemetlenségek a Szép utcán is a légtechnikai gépek, az óriási beemelő daru miatt. A forgalom korlátozása sajnos elkerülhetetlen lesz, de igyekeznek mindent gyorsan megoldani – nyugtatott meg Drenkovics Szilárd.