Mesékkel versenyeztek a Liszt diákjai

Tizenhat mesét hallott hétfőn a vásárhelyi Liszt iskolában megrendezett mesemondó verseny zsűrije.
A november 11-én megtartott megmérettetésen az alsó tagozatosok álltak közönség és zsűri elé. Összesen tizenhatan voltak.
– Két kategóriát hirdettünk, az egyikben az elsősök és a másodikosok, a másikban a harmadikosok és a negyedikesek versenyeztek – mondta el lapunknak Fülöp-Nagy Katalin. A Hódmezővásárhelyi Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájának alsós munkaközösségi vezetője hozzátette: a kisebbektől maximum három, a nagyobbaktól legfeljebb négy-öt perces mesét vártak.

A zsűri figyelembe vette a gyerekek kiállását, izgalmuk kezelését, a szöveg pontosságát, illetve azt is, hogy mennyire élik át a párbeszédeket.
A legjobbak könyveket kaptak, valamint tovább jutottak a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában tartandó városi fordulóra.