Most nemcsak megismerheted a BEMER terápiát Vásárhelyen, de ki is próbálhatod!

November 7-én csütörtökön 18 órától várja az érdeklődőket Sinóros Róbert vásárhelyi hivatalos BEMER partner orvos társával, Dr. Duray Péter belgyógyásszal, reumatológussal, sportorvossal, Bemer terapeutával a Nyugdíjas Lakóparkba.
„Egy teljes körű előadást láthatnak és hallhatnak a résztvevők a BEMER terápiáról, annak mibenlétéről és arról is, mire jó, miket lehet vele hatékonyan kezelni. Az előadás után kérdéseket is feltehetnek a jelenlévők és kipróbálhatják a BEMER készüléket, valamint mindenki egy 60 perces kezelést ajándékba kap, amit megbeszélt időpontban „beválthat” a BEMER stúdiónkban” – tudtuk meg Sinóros Róberttől a Rádió7 szerdai Közös nevezőjében, amely a BEMER mibenlétét, hatását járta körbe.
A BEMER a szervezet öngyógyító folyamatait indítja be, a mikro érhálózathoz ér el, oda, ahová a jelenlegi orvosi eszközök és terápiák nem tudnak eljutni. És hogy a mikroerek miért fontosak? Mert ott dől el minden. Ha azok rugalmassága megfelelő, bele értve a bennük keringő vér áramlását is és a megfelelő oxigén ellátottságot, akkor jó eséllyel nem alakulnak ki olyan betegségek és kóros állapotok, mint olyan a cukorbetegség, a stroke, a magas vérnyomás, az epilepszia.
A teljes műsort ITT lehet visszahallgatni, de visszatérve az előadásra, előzetes regisztráció ajánlott, mert limitált a létszám, és egyre fogynak a helyek is.
