Randalírozó fiatalok, kártokozó rágcsálók okoznak gondot a nyolcas választókerületben Makón

Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel tartott közösen lakossági fórumot Gáspár Sándor, a Makói Óvoda Kassai utcai tagintézménye előtt hétfőn délután.
Farkas Éva Erzsébet polgármester megköszönve az újra választás bizalmát, egyben hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a város vezetésének Makó egyes körzeteinek külön -külön a véleménye, javaslata a település jelenlegi helyzetéről és az elkövetkező időszakra vonatkozóan. Az önkormányzat igyekszik ezeket beépíteni a költségvetési tervezetbe.
A polgármester elmondta, a vezetés célja a 2015-ben meghozott gazdasági program továbbvitele, a több milliárd állami támogatással létrejövő közműfejlesztés az ipari parkban, ennek köszönhetően új munkahelyek teremtése.
Makó nyolcas választókerületére vonatkozóan ismertette a 271 millió forintból megvalósuló Kassai utcai óvoda teljes körű megújítását, az óvoda kültéri játékainak bővítését, épület tetőszerkezetének teljes körű cseréjét, napelem rendszer felszerélését.
„Cél, az óvoda olyan eszközökkel való teljes ellátása, informatika téren is, hogy mindenben megfeleljen a XXI. századi követelményeknek” – emelte ki Farkas Éva Erzsébet.
A Nagyér csatorna teljeskörű rekonstrukciójának, illetve a záportározó kiépítésének jelenlegi helyzetéről is beszámolt a polgármester a fórumon.
A kiviteli tervezési korszak, az engedélyezési terv elkészült. Jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztériumnál van egy egyeztetés a beruházásra vonatkozóan. Ennek lezárultával a Magyar Állami Kincstár és az Irányító Hatóságok által lesz egy értékelési folyamata a pályázatnak, mely a jogosultságát, a műszaki tartalmát vizsgálja. Amennyiben megvan a jóváhagyás, egy megvalósítási tanulmánynak kell még elkészülnie, és ezt követően írható alá a támogatói okirat. Elindulhat a kivitelezési és közbeszerzési folyamat. A tervek szerint ennek az ideje jövő év első fele, így 2025-ben el is kezdődhet a beruházás.
„Az elmúlt ciklusban megvalósult a Teleki Blanka utca 455 négyzetméternyi területű járda kialakítása, valamint a Kórház melletti szerviz út teljes megújítása, hogy a mentőautó minél hamarabb tudjon a kórházba érni. Sajnos egyes autósok ezt a szakaszt rally pályának használják, veszélyeztetve saját maguk és mások életét” – ismertette még a polgármester.

Az ügyben az önkormányzat kérte a rendőrség segítségét -tette hozzá a polgármester.
Gáspár Sándor képviselő a lakossági fórumon az elkövetkező öt év legfontosabb programjának a csapadékelvezető árkok rendbetételét, kiépítését, felújítását jelölte meg, különös tekintettel a Vertán – telepre.
A másik kiemelt beruházásnak a járdák felújítását nevezte meg az önkormányzati képviselő.
A játszóterek kapcsán elmondta, a Juhász Gyula téren a múlt ciklusban megkezdett felújítási munkák jól haladnak, a focipálya megújulása is folyamatos, jövő tavasszal füvesítése is teljesen kész lehet. Ivókút és kerticsap létesítését szeretné még megvalósítani.
A képviselő a fórumon a korábban hozzáérkezett panasszal kapcsolatban, miszerint a Szép utcai játszótéren, és egyes köztereken a közösségi élet szabályaival nem törődő, deviáns viselkedésű fiatalok bandáznak, elmondta, hogy ő maga személyesen fordul a városi rendőrkapitányhoz.
Fiumei utca lakosok az elszaporodott rágcsálókra hívták fel a figyelmet, az általuk okozott anyagi károkra, veszélyekre.
A polgármester arról tájékoztatta a jelen lévőket, hogy a városi átfogó rágcsáló irtást az Alföldi Zrt -vel az önkormányzat összefogva végzi évente két alkalommal. A fórumon jelzett helyzet miatt kérni fogja, hogy az őszi irtás minél hamarabb kezdődjön el. Amennyiben az irtás után még jelzés érkezik rágcsálókról, abban az esetben célzottan lakcímre történik meg az irtás.
A fórumon felvetődött, hogy a csapadékvíz elvezetése ne a jó állapotú utak átvágásával, hanem átfúrásával történjenek meg, hogy az út minősége ne romoljon.
Válaszként elhangzott, hogy az utak alatt zsúfoltan helyezkednek el a gáz, a villany és egyéb közmű vezetékek, amik lehetetlenné teszik a fúrással történő megoldást.
A Zrínyi utcai óvodánál a biztonságos átkeléshez kértek segítséget az anyukák a fórumon, a gyorshajtókkal szemben.
„Ennek érdekében már korábban haladási sebességre figyelmeztető tábla is kikerült, de a további lépésekhez mindenképpen a rendőrség bevonására is szükség van” – hangzott el a válaszban.
Az ivóvíz minőségéről is hangzott el kérdés hétfőn délután az utca fórumon.
Farkas Éva Erzsébet polgármester elmondta, a makói ivóvíz minősítés besorolása a fogyasztható kategória, az uniós minősítési elvárás szinthez viszont még szükséges további beruházás, fejlesztés.
