Így idézték meg ’56 szellemét a kutasi diákok

A Gregus Máté Tagintézményvezetője, Makainé Vitális Mónika készített beszámolót.
2023. október 22-én reggel 7 órára ügyeletbe mentem dolgozni. Belépéskor megállított és meg is hatott az 56-os műsor dekorációja.
Ebbe a térbe érkeztek a gyerekek, akik ezen a napon a szokottnál is csendesebben beszélgettek. Kérés nélkül is tisztelték a felállított barikádot. Senki nem ugrálta át, nem tekintették játszóhelynek.
56 szelleme átjárta az aulát és meghatározta az egész napot.
11 órakor csendesen gyülekeztek a tanulók. Kovács Lászlóné Marika néni a műsor kitalálója néhány szóban beszélt arról, hogy miről is emlékezünk meg, majd a szereplők átvették a szót. Mondataikat régi híradókból összevágott tudósítások megrázó képi anyaga erősítette meg.
A műsor csúcspontja volt, mikor az iskola diákjai és pedagógusai együtt énekelték azt a dalt, melynek gyönyörű refrénje könnyeket csalt a szemünkbe.
„De most itt vagyunk, emlékezünk,
Magyarok voltunk, magyarok leszünk.
Amíg szól a dal, ’56 ért.
Míg szívünk dobog, ’56 él.”
Az emlékezés nemcsak az aulában folyt, hanem a felső tagozatos tanulók a korhű ruhába öltözött 7. és 8. évfolyamos tanulók vezetésével kivonultak a községi emlékműhöz
Ott pedig közösen a Himnuszt szavaltuk el.
Köszönöm mindenki nevében a műsor kitalálójának és a szereplő gyerekeknek a megható pillanatokat!
Makainé Vitális Mónika