Minden munkanap lesz hivatali ügyfélfogadás Mártélyon Székkutas jóvoltából

Nem szeretné tovább mostohagyereknek érezni magát Mártély, ezért lecsatlakozik Vásárhelyről és 2025-től Székkutassal tart fenn közös önkormányzati hivatalt. Az erről szóló szándéknyilatkozat megszületett. Ambrus István polgármester a hétfői közmeghallgatáson megjegyezte: a Vásárhely felől érkező rémhírek ellenére minden mártélyi jobban jár, és nem politikai, hanem praktikus döntés született.
Falugyűlést hívott össze Mártély hétfőn késő délután a Faluházban, a fő téma természetesen a Vásárhelyről leválás és a Székkutashoz csatlakozás volt. Mártély képviselő-testületet ugyanis az október eleji alakuló ülésén egyhangúlag eldöntötte: megszakítja Hódmezővásárhellyel 2012 óta működő közös önkormányzati hivatalát, és a tervek szerint a Székkutasi Polgármesteri Hivatalhoz csatlakozik 2025 januárjától.
Ambrus István elmondta, Mártély folyamatosan mostohagyereknek érezte magát, és a nagy megyei jogú város árnyékában úgy tűnt, teljesen elfelejtik őket. „Hódmezővásárhelyről szórólapok érkeztek a mártélyi háztartásokba, amik szerint mi becsapjuk a mártélyiakat, és nekik van igazuk. Ez felháborodást jelentett a faluban, de ezek rémhírek. Minden ügyet itt, helyben lehet majd intézni, és senki nem fogja észrevenni, hogy a gesztorönkormányzat nincs itt” – szögezte le az újraválasztott polgármester.

Hozzátette, szerinte Mártély egy hozzá hasonló kistelepüléssel jobban együtt tud működni, továbbá Vásárhely „csillagászati összeget”, évente 8 millió forintot kért a közös önkormányzati hivatal fenntartásáért. „Nagyon költséges kapcsolat volt ez, és egyedül a vásárhelyi közgyűlésen múlna az, hogy tartaná-e ezt az összeget, vagy megemelné 15, esetleg v30 millióra, ami ellen Mártély semmit nem tehetne” – magyarázta a településvezető. Kiemelte: a 8 millió forint egy főre leosztva 6900 forintot jelent, amire nincs példa a környező kistelepüléseken. 0 és 2500 forint között mozognak az egy személyre eső átlagok, ugyanazokért a szolgáltatásokért, mint amiket most Vásárhely nyújt.
Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester öt év alatt 60 millió forintot ígért Mártélynak akkor, ha a falu a várossal marad. Ambrus István elmondta, ez nem jó ajánlat, mivel a jelenlegi 8 millió forinttal számolva a község öt év alatt 40 millió forintot visszafizetne a 60-ból. A településvezető kiemelte: Márki-Zay Péter őt és a képviselő-testületet sem kereste meg az ajánlattal, ők is a hírekből, a közösségi médiából és egyéb fórumokon értesültek erről.

A falugyűlésen Szabó Emese, Székkutas új polgármestere mindenkit megnyugtatott, hogy senkinek nem kell össze-vissza utazgatnia majd hivatali ügyintézés miatt, a csatlakozás mindössze a hivatali munkát érinti. Ezt Nagy Viktória székkutasi jegyző is megerősítette, aki hangsúlyozta: „mindig nyitva áll az ajtó”.
„Ezt szeretném Mártélyon is meghonosítani. Soha nem küldünk el senkit, mindenkinek segítünk. Minden munkanapon lesz ügyfélfogadás a településen, és hetente 2-3 napot személyesen én is itt leszek. Az ügyfélfogadás Mártélyon lesz, a háttérmunka Székkutason. Persze, ha valaki arra jár, ott is szívesen fogadjuk” – ismertette a jegyző.

A közmeghallgatáson egy hölgy jelezte, hogy korábban a fontos kérdésekben mindig előzetesen kikérték a lakosság véleményét, most azonban ez nem történt meg, kész tények elé állították őket. Ambrus István válaszként elmondta: a vármegyében összesen 11 kistelepülés vált most, és sehol nem tartottak népszavazást a témában. Továbbá még csak szándéknyilatkozatot nyújtottak be, nincs aláírt megállapodás Székkutassal.
Ugyanez az asszony zsákbamacskának nevezte az új településhez csatlakozást, mivel még nem ismertek a pontos díjtételek. A polgármester szerint az a zsákbamacska, hogy a jövőben is teljesen a vásárhelyi közgyűlésen múlna, mennyit kérne egy évre a szolgáltatásért. „Semmi jóindulatra nem számíthatunk Hódmezővásárhelytől, mivel amióta kiderült, hogy leválunk tőlük, még a korábban megszokott heti 4 órára sem küldi ki az ügyintézőt” – hívta fel a figyelmet Ambrus István.

A Magyar Államkincstár novemberben állapítja majd meg, mennyi állami normatívát ad, így akkor derül ki, pontosan mennyibe kerül Székkutasnak és Mártélynak a közös hivatal. Ambrus István végül hangsúlyozta: a hivatali költségeken megspórolt pénz Mártélyon marad, így abból utakat, járdákat lehet építeni, vagy éppen játszóteret lehet rendbe hozni.
A közmeghallgatáson szó esett továbbá a kempingről, az idegenforgalomról, valamint az aktuális fejlesztésekről is.



