Nagy érdeklődés övezte a Makói József Attila Gimnázium nyílt napját

Az általános iskola negyedik osztályába járó diákok vehettek részt a gimnázium bemutató óráin. A szombati nap órarendjében négy tantárgy szerepelt: magyar, történelem, matematika és angol.
„Akik a József Attila iskolát választják, ötödik osztálytól a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésben folytathatják tovább tanulmányaikat 30 fős osztályban. A hetedik évfolyamtól már a második nyelvet is elkezdhetik. Fakultáció választásra viszont a nyolcadik befejezése után lesz lehetőség” – mondta el Németh Hajnalka, igazgatóhelyettes.
Hozzátette, ehhez előtte január 18-án magyar nyelv és irodalomból, valamint matematika tantárgyból sikeres felvételit kell tenniük. A megmérettetés eredményességéhez a gimnázium a leendő kisdiákoknak ebből a két tantárgyból november 19-én indított felvételi előkészítő foglalkozásokkal kíván segítséget nyújtani.
Németh Hajnalka igazgatóhelyettes még elmondta, a nyolc osztályos gimnáziumi képzés népszerű, túl jelentkezés várható, ezért egy erős négyes, 4,5 – ös átlaggal rendelkező tanulóknak ajánlott.
„Igazi, mély barátságok szövődnek, erős közösségek alakulnak ki a gimnázium falai között eltöltött nyolc év alatt, számos verseny és alapítvány támogatási lehetőség várja a leendő JAG-osokat” – tette hozzá.
