Az évtizedekkel ezelőtti kézilabdás időkre emlékeztek Székkutason

A 80-as, 90-es évek legendás és rendkívül összetartó székkutasi kézilabdacsapatának tagjai és támogatói gyűltek össze október 19-én emlékezni, sztorizgatni és egy jó bográcsosra a település Közösségi Kemencéjénél.
Lázárné Bila Eszter az egyik főszervező, elmondta, korábban nagyobb számban, a többi sportszakág részvételével tartották a találkozókat. Pár éve döntötték el, a kézis csapat tagjai és támogatói így, legalább évente egyszer összejönnek, beszélgetnek, történeteket mesélnek és természetesen előkerülnek régi fényképek is, valamint főznek is egy jót, jelen esetben a Murgács Kálmán Művelődési Ház mögötti Közösségi terén.
Tóth Lajos, akit nemrégi díszpolgári címmel is kitüntettek, visszemlékezett, 1958-tól, mint elnökhelyettes tevékenykedik a székkutasi sportéletben. Számtalan sporteseményt szerveztek, Spartakiádokon is részt vettek, majd sikeres kutasi kupákat rendeztek, melynek harmadik megnyerése után a megyei tanács már neki is adta a csapatnak a vándorserleget.
Lajos bácsi felidézte egy nagyon jó, összetartó, bármire kész kézilabdacsapat állt össze a 80-as évekre, nem csoda, hogy azóta is rendszeresen összejárnak, tartják a kapcsolatot. Háromszor nyerték meg a járási bajnokságot, majd kerültek a megyei első osztályba. Tóth Lajos kiemelte, az, hogy egy ekkora kis településen ilyen erős és sikeres sportélet folyt, országosan is egyedülálló volt, hiszen nagy sportiskolákkal vették fel a versenyt és jutottak el kétszer is országos úttörő olimpiára, ahol ráadásul szépen is szerepeltek. Ekkoriban a sportkör az általános iskola sportnevelését is magára vállalta, mivel sokáig nem volt testnevelőtanár. Később Banga Endre, majd nyugdíjazásáig Szabó János építhetett és ért el sikereket vezetésével a helyi csapat.
Lajos bácsi lánya, Kovácsné Marika elmondta, ő mint akkori legfiatalabbként már látta, óriási közösségépítő ereje volt a sportnak és a csapatnak. Hozzátette, fiatalon, hamar a mélyvízbe dobták őket, hiszen ötödikesként az ifi bajnokságban el kellett indulniuk, mert ha nem teszik, a nagy csapat nem indulhat a bajnokságban. A csapat együtt maradt, fejlődött és összeérett, két évvel később már megyei bajnokok, három évre rá pedig országos döntősök voltak. Az országos döntőbe kerülni akkor még a mainál is jóval nehezebb volt, járási elődöntőn, járási döntőn, megyei elődöntőn, megyei döntőn majd országos elődöntőn kellett győzni ahhoz, hogy az országos döntőbe jussanak. Más falusi kiscsapatnak ez nem is sokszor sikerült.
A csapat összetartását és a szombati összejövetel erejét is példázandó Kovácsné Marika még elmondta, volt olyan is anno, hogy volt csapattag, akinek szombaton este lagzija volt, de hétfőre le kellett törni a család kukoricaföldjét, így hát a közös mulatozás után a csapat egy emberként ment vasárnap kukoricát törni. Marika még azt is megjegyezte, a kézis lányok és a focista fiúk egymást is segítették, szurkoltak egymás meccsein, idegenbe is elkísérték őket, ez pedig románcokhoz is vezetett olyanannyira, hogy a mostani összejövetelen is sokan voltak olyanok, akik sportházasságot kötöttek, tehát a lány a kutasi kézilabdacsapatban, a fiú a futbalisták között játszott.