Törpenyuszi, agáma és gabonasikló is vendégeskedett a vásárhelyi Klímanócskáknál

Az Állatok Világnapja alkalmából, ami idén sem egy nap volt a Klímanócskák életében: két hétig tartottak a színes, élménydús programok.

„Az Állatok világnapját hosszú évek óta kiemelt figyelem és érdeklődés övezi a hódmezővásárhelyi Szabadságtéri óvoda Klímanócskáinál. Színes, élményekben gazdag programok, kirándulások, interaktív játékok, érzékenyítő mesék során ismerkednek a gyermekek a ház körül élő állatokkal, a vadon élőkkel, valamint a távoli földrészek állatvilágával és a társállatokkal is. „Te Adományozz” gyűjtést is szerveztünk az Igéző Állatmenhely számára. Idén két hetet szántunk tevékenységeinkre. Örökbe fogadtunk egy oroszlánt is, az élőhelyéről, életmódjáról pedig külön tanulunk a tanév során. A gyerekek számára házhoz érkezett egy agáma gabonasikló, valamint egy törpenyuszi is. A kedves ismerkedésen túl az állatok élőhelyéről, gondozásáról, a ,,nem szeretem „állatokról is tanultak a gyerekek” – részletezte lapunknak Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócskák vezetője.

Hozzátette, a gyerekek sok mindent megtudhattak a menhelyen nevelkedő állatokról is, és természetesen a felelősségteljes állattartásról, az állatok gondozásáról, ezen a héten pedig állatvédelmi fogadalmat is tettek.

Emellett, az Állatvédelmi témahéthez kapcsolódva részt vettek a Klímanócskák a Titkos projekt kihívásban is, mellyel igyekeztek felhívni a figyelmet az állatok iránti empatikus életmód fontosságára.
A Klímanócskák vezetője egyébként ebben az évben az Állatbarát cím elnyerése mellett Állatbarát Nagykövet címet is kapott a közelmúltban. Gratulálunk neki az újabb elismerésért ezúton is! 🙂





