Online diákvetélkedőt hirdetett meg a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal online élelmiszerbiztonsági-fenntarthatósági diákvetélkedőt hirdetett meg – közölte a Nébih hétfőn.
Az október 27-ig tartó megmérettetés résztvevői hasznos ismereteket szerezhetnek a Nébih új interaktív tananyagai alapján, amelyek az új KonyhaKontroll oldalon érhetők el. A vetélkedőre hetedik évfolyamtól jelentkezhetnek diákok, rajtuk kívül a legaktívabb pedagógusok és iskolák is jutalomban részesülhetnek.
A feltételekről az Okos Doboz honlap tájékoztat, innen érhető el a részvételhez szükséges regisztrációs felület is – olvasható a honlapon.
A közlemény szerint a Nébih 2017 óta segíti a fiatal nemzedékeket oktatási anyagokkal, hogy az élelmiszerbiztonsági és fenntarthatósági szempontokat megismerve tudatos fogyasztók lehessenek.
A hivatal foglalkozásain és előadásain mostanáig több mint 38 ezer óvodás, általános és középiskolás vett részt. A középiskolásoknak szóló KonyhaKontroll szintén a Nébih edukációs programjának része, amely új elemekkel egészíti ki a korábbi ismeretterjesztő anyagokat – tették hozzá.
borítókép illusztráció