Őszi madárlessel várják a természetbarátokat Apátfalva határában

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága szombaton újabb izgalmasnak ígérkező túrával várja az érdeklődőket.
Ismét egy különleges programja várja a természetbarátokat október 5-én az Apátfalva és Makó közötti bányatavaknál, agyagnyerő gödröknél. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett madárles lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők közelebbről megismerkedhessenek a vonuló és helyben fészkelő madarakkal. A rövid, de annál izgalmasabb túrán a térség vízimadarakat nyílik lehetőség megfigyelni, más fajok mellett.
„A program helyszíne az Apátfalva és Makó között futó ártéri túraösvény mentén található bányatavak lesznek, ahol a túra során több különleges madárfajjal is találkozhatunk. A találkozó reggel 9 órakor lesz az árvízvédelmi töltés lábánál, és innen indulunk majd a tavak között a folyó irányába” – emelte ki Balla Tihamér természetvédelmi őrkerület-vezető. „A madárles során a gémfélék egész évben jellemző fajtáit, mint a szürke gém, vörös gém és nagy kócsag is láthatjuk, de ikonikus faja ennek a területnek a búbos vöcsök és kisebb rokona, a mókás megjelenésű kis vöcsök is.”
A résztvevők távcsövet és fényképezőgépet is vihetnek magukkal, de a szervezők korlátozott mennyiségben előbbit biztosítani tudják. Az említett madárfajok mellett várhatóan tőkés récét és csörgő récét is láthatnak a résztvevők, de egy kis szerencsével, akár ragadozó madarak is feltűnhetnek, például a vonuló barna rétihéják vagy a látványos rétisas.
A túra nemcsak izgalmas madármegfigyelést kínál, hanem a helyszín sajátos természeti szépségeit is bemutatja. Az őszi időjárásra való tekintettel érdemes megfelelően felkészülni: „mindenképpen vízálló, gyalogláshoz alkalmas cipő javasolt, mivel csapadék várható a program előtti napokban, és a növényzet is harmatos lehet” – hívta fel a figyelmet Balla Tihamér. Emellett a réteges öltözködés is fontos, hiszen a reggelek már kifejezetten hűvösek.
A programon való részvétel ingyenes, de a szervezők kérik, hogy az érdeklődők előzetesen jelezzék részvételi szándékukat, a szervezés megkönnyítése érdekében. Ezt a 0630/471-5608-as telefonszámon lehet megtenni.
További részletek a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának oldalán találhatók.