A kutasi puszta legidősebb juhásza, Kiss Miklós bácsi, ki nem hagyná a Fehér-tói napokat

87 éves, a juhokkal már nehezen boldogul, de ünneplős juhászgúnyáját felöltve idén is ellátogatott a puszta ünnepére Kiss Miklós, sőt kérésünkre egy kis múltidézésben is benne volt.
Az elmúlt években, évtizedekben nem volt Fehér-tó napja a székkutasi Kiss Miklós nélkül. A közel 90 esztendő juhász, egy nála valamivel fiatalabb, de remekbeszabott szűrben jelent meg idén is a XXII. rendezvényen. Elmondta, otthon van egy másik szűre is, ami az édesapjáé volt, de az már igencsak ütött-kopott, hiszen már jóval több mint száz éves.

Kiss Miklós elmesélte, a juhászkodást nyolcadikos kora óta műveli, 1953 óta él a juhok közelében. Hozzátette, régi ismerőseivel elsősorban ezen a rendezvényen tud találkozni, hiszen nem nagyon mozdul ki tanyájából egyébként. Az idős juhász még elmondta, ilyet mint az idei év, még ő sem nagyon látott. Idén szó szerint kiégett a gyep, hiába várták nem kerekedett gomolyfelhő, nem nyíltak meg az égi csatornák, keserves volt az állattartás, amelyet egyébként ma már inkább leánya és veje művel.