Menetrend szerint épül a vásárhelyi katonai szakközépiskola

Az Ady utca végén zajló építkezés a tervek szerint halad, így előreláthatóan a 2026/2027-es tanévben megnyithatja kapuit az intézmény.
Az intézmény Dél-Magyarország kiemelt katonai képzési és nevelési központja lesz. A modern infrastruktúra csaknem 250 diák tanulását és lakhatását fogja biztosítani. A tervek szerint 2 év múlva becsengethetnek a kadétiskolában.

Az iskoláról Máté Gergő főhadnagy, a Hódmezővásárhelyi Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatóhelyettese és telephely vezetője a Rádió 7 keddi Közös Nevező című műsorában az alábbiakat mondta:
„Nem titok, mindenki láthatja, hogy egy új iskola nő ki a föld alól. Bízunk benne, hogy minden elkészül a határidőre és hamarosan átköltözhetünk az új épületekbe. Ez a mai kornak megfelelő létesítmény lesz. A diákok is nagyon várják már, hiszen ott minden egy helyen lesz majd. A létesítményben helyet kap az iskola és kollégium mellett könyvtár, étkezde, sportcsarnok és kültéri futópálya is.„
