Totális valótlanságokat közölt szerkesztőségünkről a városházi média

A vásárhelyieknek évente 120 millió forintba kerülő városházi média igencsak elragadtatta magát hétfőn. Mondjuk ezt már megszokhattuk tőlük, ezért mutatjuk az igazságot.
„A hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Jellemzően ez a szakállas vicc jutott eszünkbe, amikor olvastuk a Hódpress hétfői, „Menesztették a Promenád eddigi főszerkesztőjét” című cikkét. Kapásból a cím sem igaz, ugyanis Pintér M. Lajos eddigi főszerkesztő már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy szeptembertől új főállást kíván ellátni, de állandó szerzőként maradna portálunknál. A menesztették kifejezés elbocsátásra utal, így még rosszhírkeltés is, de láthatóan ez az önkormányzati, önmagát függetlennek mondó médiának semmit nem jelent. Ugyanígy az sem igaz, hogy ennek bármi köze lenne az önkormányzati választások eredményéhez.
Mivel Pintér M. Lajos főszerkesztőként távozott, az új főszerkesztő a tulajdonosi kör és a szerkesztőség döntése alapján Megyeri József lett. Ez legalább igaz.
Kedd reggel új cikkben foglalkozik a Rádió 7-et és Promenád24-et működtető Dél-Alföldi Médiacentrummal a Hódpress. Azt írják: végrehajtás indult ellenünk. Megtettük a szükséges lépéseket a kialakult helyzet tisztázására.
Mi nem közpénzből tartjuk el kollégáinkat, nem a város lakosságának befizetett adójából gazdálkodunk, hanem piaci alapon értékesítjük szolgáltatásainkat. Tele vagyunk tervekkel, a munkára és a megvalósításra fordítjuk energiánkat. Azt hittük, az önkormányzati média egy bizonyos szint fölött nem süllyed bizonyos szint alá, de nem így történt. Talán az a cél, hogy elfedjék, mellékessé tegyék az elindított áremeléseket, a város állapotát, vagy éppen a nyugdíjas lakópark problémáit?
Az önkormányzati szócső egyébként elég bátor volt: úgy írt konkrét tényeket, hogy egy érintettet és kiadónkat sem kérdezte meg az ügyben. Kozó Attila főszerkesztő annak ellenére tekintett el e szakmai hiányosságtól, hogy nemrég „kiváló” munkájáért jelentős béremelést kapott, Márki-Zay Péter polgármester 700 ezer forintra emeltette meg a fizetését a város közgyűlésével.