A szegedi festőművésznek Makón mosolyog a lelke

Szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Levéltár Galériában Sonkodi Rita: Itthon – otthon című kiállítását.
Szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a makói Levéltár Galériában Sonkodi Rita: Itthon – otthon című kiállítását. A szegedi festőművész elmondta: egy 30 éves időszakot zárt le, melyre egy száz alkotásából összeállított sorozatot készített. Ennek egy részét, a lavírozott tusrajzokat hozta el Makóra. Édesanyját két éve vesztette el, így az elmúlást és a fájdalmat rajzoltak ki magából. Sonkodi Rita hozzátette: gyermekkorát Makón töltötte, így mindig mosolyog a lelke, ha a Maros-partjára látogat.

Sonkodi Ritától megtudtuk: alkotómunkája során általában oltár- és vászonképeket készít, de emellett lavírozott tusrajzokkal is foglalkozik. A művész kifejtette: ennek kapcsán kereste meg a Szegedi Hospice Alapítvány, hogy szeretnék, ha egy nemzetközi konferencián kiállítanák ezeket az alkotásait. A kérést azonnal elfogadta. Nagyon kevés képzőművész foglalkozik ezzel a témával, vagyis az elmúlással, az öregkorral, valamint az ezekhez kapcsolódó érzelmek bemutatásával.

Az alkotó elárulta: nem volt egyszerű feladat a száz darabos sorozatból kiválogatni azt a 28-30-darab munkát, melyet áthozott Makóra. A Petőfi parkban működő Levéltár Galéria bemutatóterme nagyon egyedi, de viszonylag kicsi is. Ezért – ahogy fogalmazott Sonkodi Rita – nagyon meg kellet fontolnia azt, mit és hogyan tudnak ott bemutatni.

A megnyitón Képiró Ágnes művészettörténész beszélgetett Sonkodi Ritával. A festőművész kiemelte: gyermekkorában szinte nem volt olyan nyári hétvége, amit nem Makón töltött. Szegeden született, de a legszebb időszaka mindig is a Maros-parti volt. Elmondása szerint össze sem lehet hasonlítani a két város. A vármegyeszékhely hiába jóval nagyobb, de Makó akkor és most is sokkal kedvesebb a szívének.