Speciális igényű gyermekek táboroztak Makón

A sérült és az egészséges diákoknak közösen szerveztek játékos foglalkozásokat.
Speciális igényű gyermekek is részt vettek a makói Erzsébet-házban szervezett táborban. Nagy Judit gyógypedagógus arról számolt be, hogy már második alkalommal rendezték meg a Játékdzsungelt. Mivel egészséges és sérült gyermekek táboroztak együtt, ezért a programokat úgy állítottak össze, hogy a speciális igényű diákok is meg tudják csinálni. Ahogy a tábor neve is mutatja, a játékra helyezték a legnagyobb hangsúlyt.

Nagy Judittól megtudtuk: a speciális igényű emberek nagyon szeretnek közösségben lenni, nagyon kedvelik, ha foglalkoznak velük. A szakember kiemelte: mivel gyerekekről volt szó, így elsősorban a játékos feladatok segítségével fejlesztették őket. A sérült és az egészséges táborozók gyorsan összebarátkoztak, szívesen voltak együtt, nagyon sok közös élményre tettek szert.

A Játékdzsungel ideje alatt nagyon sok verset, mondókát és éneket is megtanultak a táborozók. Nagy Judit kifejtette: a gyerekek kedvence volt a különféle zenés-táncos program, mely során közösen mozogtak, énekeltek. Emellett kihasználták az Erzsébet-ház adta lehetőségeket. Ezek közül a legnépszerűbb a fény- és hangterápiás szoba volt. A diákok itt üldögélve vagy feküdve pihenték ki magukat.

Az Angyalsóhaj Alapítványnak köszönhetően a gyermekek szüleinek nem került semmibe ez a foglalkozássorozat. Nagy Judit megjegyezte: tavaly rendeztek először ilyen jellegű tábort Makón és nagyon szeretné, ha 2025-ben is lenne folytatása.