Sikeres félévet zárt a makói Forgatós Táncegyüttes

A táncosaik összesen két kiemelt arany-, öt arany-, hat ezüst- és négy bronzminősítést, valamint két különdíjat kaptak.
A makói Forgatós Táncegyüttes tagjai 2024 első félévében összesen 17 produkciót mutattak be, melyből négy országos minősítő verseny volt. Doktor-Bagaméri Andrea, az együttes asszisztense arról számolt be: táncosaik összesen két kiemelt arany-, öt arany-, hat ezüst- és négy bronzminősítést, valamint két különdíjat kaptak. Az asszisztens hozzátette: a kiváló eredményeknek köszönhetően több fiatal táncosuk a nyár folyamán tehetséggondozó táborokban vehet részt.

Doktor Lászlótól megtudtuk: egy különleges produkcióra is készülnek. A művészeti vezető kifejtette: a neves erdélyi származású zeneszerző és koreográfus, Könczei Árpád néhány éve a Háromszék Együttes számára elkészített egy zenész darabot Mátyás István táncos életéről. Ezt szeretnék ők is bemutatni, ezért meghívták Makóra Könczei Árpádot, hogy ültesse át a Forgatósra a darabját. Várhatóan őszre el is készülnek ezzel a produkcióval, melyet egy országos minősítőn kívánnak bemutatni.

Az együttes vezetése számára az is kiemelten fontos, hogy a táncosaik minél fiatalabb korban megismerjék a különféle tájegységek táncai mellett a hozzátartozó népi kultúrát is. Ezért rendszeresen elviszik őket az érintett tájegységbe. A Forgatós legkisebbjei, vagyis az Aprólábak csoport tagjai a hétvégén tértek haza Magyarvistáról. A kis erdélyi körúton a gyerekek találkozhattak olyan adatközlőkkel, akik megmutatták nekik a különféle hagyományokat. Természetesen bőven jutott idő a makói csapatnak pihenésre és a környék természeti szépségeinek a felfedezésére is.
